Emelkedéssel zárt a tőzsde

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 106,69 pontos, 0,48 százalékos emelkedéssel, 22 260,32 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Vágólapra másolva!

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta, hogy alacsony forgalmú, unalmas, izgalmaktól mentes kereskedés volt a BÉT-en, noha a világ tőzsdéin pozitív hangulat uralkodott. A magyar mellett a lengyel tőzsde zárt hasonlóan kis pluszban - jegyezte meg.

A nap folyamán az OTP kivételével a vezető részvények gyenge mínuszban forogtak, és csak zárásra emelkedtek előző napi záróáruk fölé. A forint erősödött, a svájci frank pedig gyengülni kezdett, vélhetően a piac megelőlegezte a svájci jegybank intervencióját az árfolyam gyengítése érdekében. A gyengébb svájci frank pedig kedvezett az OTP árfolyamának - mondta Varjú Péter.

Az üzletkötő szerint a következő napok izgalmasak lehetnek a tőzsdei árfolyamok alakulása szempontjából is, a portugál, spanyol, majd olasz kötvénykibocsátások pozitív és negatív meglepetéssel is szolgálhatnak. A beinduló amerikai gyorsjelentési szezon pedig megfelelő impulzust adhat a kereskedés élénkítéséhez.

A Mol 100 forinttal, 0,46 százalékkal 21 750 forintra erősödött, 2,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 41 forinttal, 0,78 százalékkal 5270 forintra nőtt, forgalmuk 6,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,18 százalékkal 550 forintra emelkedett, forgalma 465,6 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 100 forinttal, 0,23 százalékkal 43 600 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 443,7 millió forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 50,1 millió forintos forgalom mellett 205 forinttal, 0,99 százalékkal 21 005 forintra erősödött.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1957,81 ponton zárt kedden, ez 5,23 pontos, 0,27 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.