Vágólapra másolva!
Remekeltek a magyar úszók a belgiumi Flanders-kupán, melyet a hagyományos színhelyen, Antwerpenben rendeztek meg a hétvégén. Cseh László egymaga négy aranyérmet nyert, a többiek ehhez még hozzátettek hetet.

A sikerszerzésben élen járt Cseh László, aki négy számban is maga mögé utasította a teljes mezőnyt: nyert 200 (2:00.03 p) és 400 m vegyesen (4:15.39), továbbá 100 (52.83 mp) és 200 m pillangón (1:57.20) egyaránt, amellett harmadik lett 50 m pillangón (24.39) a nemzetközi viadal honlapja szerint.

A szintén olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dániel fő számában, 200 m mellen diadalmaskodott (2:13.21), az első helyen végzett 100-on is (1:01.18), míg 50-en a harmadik legjobb időt érte el (28.87). Öccse, Gergely, a decemberi rövidpályás - vagyis 25 méteres uszodában rendezett - világbajnokság "maratonista" bronzérmese Antwerpenben, a normál, azaz ötvenes medencében győzött 1500 méteres gyorsúszásban (15:17.77), 400-on pedig a harmadik lett (3:54.96).

Aranyérmet érdemelt ki még az ifjúsági olimpiai bajnok Bernek Péter 200 m háton (2:01.34), s ezüstöt 100-on (56.89). A rövidpályás Európa-bajnok Verrasztó Dávid két második helyezést vallhat a magáénak, amit egyformán Cseh mögött végezve érdemelt ki 200 (2:03.80) és 400 m vegyesen (4:21.84).

A vb- és Eb-dobogón is már gyakorta állt magyar női résztvevők ugyancsak sűrűn szerepeltek a szombat-vasárnapi eredményhirdetési ceremóniákon, mivel Dara Eszter, Jakabos Zsuzsanna, Mutina Ágnes és Verrasztó Evelyn is halmozta a medálokat. Dara 50 m pillangón a leggyorsabb volt (27.58), 100-on (1:00.51), továbbá 50 m gyorson (26.38) másodikként, 200 m pillangón (2:14.14) pedig harmadikként zárt. Jakabos a 200 m pillangó döntőjét nyerte meg (2:11.51), 50 m pillangón (28.22) a harmadik lett, akárcsak a 100-as távon (1:00.61). Mutina 100 m gyorson győzött (56.37), 200-on pedig másodikként csapott a célba (2:00.12). Verrasztó Dávid húga, Evelyn két ezüsttel (100 m háton 1:03.37-tel, 200-on 2:15.30-cal), s egy bronzzal (50 m hát, 30.32) gyarapította gyűjteményét.

A magyarok kiváló helytállása azért is dicséretes, mert csupán néhány napja kezdték meg a 2011-es felkészülésüket.