Vágólapra másolva!
A klubelnök Uli Hoeness után a sportigazgató Christian Nerlinger is bírálta Louis van Gaalt, a Bayern München labdarúgócsapatának vezetőedzőjét. Mindkét elöljárónak az szúrja a szemét, hogy a holland tréner senkire sem hallgat, nem hajlandó velük érdemben kommunikálni.

"Meg kell értenie, hogy ebben a klubban rajta kívül mások is illetékesek szakmai kérdésekben" - idézte Nerlingert hétfőn a Bild című napilap.

A legújabb vita a térdsérüléssel bajlódó Franck Ribéry ismételt szerepeltetése körül alakult ki. Van Gaal korábban úgy fogalmazott, hogy nem Nerlingernek kell megmondania, mikor bevethető a francia középpályás.

"Nevetséges ilyesmiből ügyet csinálni, az orvosi stábbal egyeztetve mondtam azt, hogy Ribérynek ezen a héten még nem kellene játszania" - idézte a lap Nerlingert, aki leginkább azt kifogásolja, hogy az edző a sajtóban üzenget, ha valami gondja van.

Az összezörrenés már csak azért is jelzés értékű, mert eddig éppen Nerlinger volt az, akivel a vezetőség tagjai közül a legjobb viszonyban volt Van Gaal.