Vágólapra másolva!
A futballisták szavazatai alapján Diego Milito, a bajnoki címvédő és Bajnokok Ligája-győztes Internazionale támadója lett a Serie A előző szezonjának legjobb játékosa, míg az edzők között José Mourinho nyert.

A 31 éves argentin csatár kulcsszerepet játszott abban, hogy a milánói együttes triplázni tudott, azaz a bajnoki cím mellett a kupában és a BL-ben is győzött. Milito az Internél töltött első szezonjában a bajnokságban huszonkét gólt szerzett, a szavazáson pedig csapattársát, a holland válogatott Wesley Sneijdert előzte meg.

Az olasz labdarúgás Oscar-díjának is nevezett elismerést az edzők között az ebben a szezonban már a Real Madridot irányító Mourinho érdemelte ki, a kapusok közül pedig a szintén interes Julio Cesarra szavaztak a legtöbben. A legjobb védő a szintén az Internazionalét erősítő argentin Walter Samuel lett holtversenyben a Juventusban szereplő Giorgio Chiellinivel.

A legjobb hazai játékosnak járó elismerést az előző szezon gólkirálya, Antonio Di Natale, az Udinese csatára vehette át. A labdarúgók szerint a legjobb fiatal játékos a 2009/10-es idényben a Palermo argentin középpályása, Javier Pastore volt.