"A mostani egy abnormális televíziós piac" - Kereszty Gábor, a Viasat3 kreatív igazgatója

Vágólapra másolva!
A Tv2 volt vezérigazgatója két hete a Viasat3-nál dolgozik, célja, hogy saját tartalmakkal növelje a Viasathoz tartozó öt tévécsatorna nézettségét, piaci részesedését. Szerinte túl sok veszteséges csatorna üzemel az országban, amit abnormálisnak tart. Inspirálónak tartja, hogy sok fiatallal dolgozhat, miközben nem annyira az ismert nevekben, celebekben gondolkodik, inkább friss, új arcokban, akiket épp a Viasat3 vagy a Tv6 építene fel.
Vágólapra másolva!

Eddig nem volt kreatív igazgatói pozíció a Viasat3-nál, most van. Ez azt jelenti, hogy nőni fog a saját tartalom szerepe a csatornánál?

- Ha az elmúlt évek trendjeit nézzük, itthon is érvényesül az, ami másutt, azaz felértékelődnek a saját tartalmak. A nézők majdnem mindent megkapnak más platformokon, interneten, kábelen, mobilon, szinte minden film, sorozat elérhető, így a hihetetlen nagy mennyiségű ajánlat közt nő az unikális, csak egy helyen beszerezhető tartalom szerepe. A saját tartalomnál persze a nemzetközi formátumokra épülő, magyar szereplőkkel, magyar stábbal felevett műsorokra is gondolunk. A Viasat3 tulajdonosa, a Modern Times Group is ebbe az irányba megy, fontos lesz a saját gyártás, de közben nem szabad elfelejteni, hogy itt a teljes bevétel annyi, mint a nagy csatornáknál, a Tv2-nél, az RTL-nél a teljes évi programbüdzsé. Ez persze kábel, az földi sugárzású, olcsóbb üzemeltetni egy ilyen csatornát, de figyelünk arra, mire költünk.

És mire? Hogyan néz ki eztán a beszerzés?

- Még ki kell alakítani a rendszert. Az MTG-csoporthoz tartozunk, ahol megvannak a különböző osztályok, ahol eldöntik, mely formátumokat keresik, melyekről tárgyalnak. Nekünk lehet kérésünk, mondhatunk véleményt arról, mire van szükségünk. Viszonylag gyors egyeztetési procedúra után megvesszük - vagy mi, vagy a központ - azt a műsort, formátumot, amelyre szükségünk van.

Lehet a Viasaton olyan műsor, ami nem licenc?

- Tárgyalásban vagyunk egy olyan, nagyon jó, és arculatunkhoz illő műsorról, ami magyar fejlesztés. Erről többet pár nap múlva tudok mondani.

Azt korábban közölték, hogy híradó nem lesz - de napi vagy heti magazinműsor sem?

- Alternatívát akarunk kínálni. Vannak műsorfajták, amelyek megjelennek egy-egy tévén, de tartalmukban azok még jelenthetnek alternatívát. Nem azt akarjuk csinálni, amit az RTL és a Tv2, ha lesz magazinműsor, akkor más lesz a stílusa.

Magyar ötletek érkeznek, vannak már a postaládájában?

- Van pár magyar produkciós iroda, amely ezeken dolgozik, nemzetközi formátumok hazai gyártása mellett saját ötleteket is kitalálnak. Ha valamiben nagyon hiszünk, arra rá lehet bólintani, és vállalni a kockázatot. Megjegyzem, itthon amúgy nem találkoztam olyan egetverő ötlettel az elmúlt években, amelyről azt mondtam volna, hogy jobb, mint a viszonylag rizikómentes, külföldi műsor. Persze örülnénk, ha mégis lenne ilyen.

Fotó: Mudra László [origo]

Hogyan jött a kinevezése?

- Én bekerültem ebbe a szervezetbe producerként, mint az Éden Hotel-t gyártó Mastiff Hungary tanácsadója. A Mastiff a Zodiakhoz tartozik, és az akkori Zodiak-vezető keresett meg, hogy segítsek összerakni egy stábot erre a műsorra, mert a gyártóbázis már fel volt építve Dél-Amerikában. Én elvállaltam a cégépítést és a produceri munkákat, nem is bántam meg, mert nagyon jó kaland volt. Mivel a reality a Viasat3-nak készült, egyre többet találkoztam velük, és épp egy átalakítási időszak közepébe csöppentem. Akkor Camilla Hammer volt a vezérigazgató, megkérdezték, hogy nincs-e kedvem csatlakozni a céghez. Van olyan ajánlat, amire az ember nem mond nemet.

A Tv2 vezérigazgatója volt évekig, 2007 júliusáig, tavaly ősszel pedig Kolumbiában forgatott. Mit csinált a kettő közt?

- Nem tévéztem. Egy két évvel ezelőtti interjúban elmondtam, hogy van olyan, amikor az embernek elege lesz, telítődik a dolgokkal, én pedig eljutottam abba a fázisba. Túlcsorogott rajtam. Két évig egyáltalán nem foglalkoztam televíziózással, inkább kisbefektetésekkel, gasztronómiával, de a szívem és a szakmám tavaly óta a média felé húzott. Megint volt bennem vágy, hogy tévézéssel foglalkozzam, így jókor jött a felkérés. Ebben a lélektani állapotban talált meg az ajánlat, vissza is fiatalodtam vagy tíz évet, amikor a fiatalokkal forgattunk, elkapott ugyanaz a hév, mint ami az interaktívos idők elején. Öröm, hogy tartalommal kell foglalkoznom, és minden más, médiaipari teendő pedig Farsang Péter vezérigazgatóra vár, aki jól ismeri a piacot, mivel nyolc éve van a cégnél. Nekem tapasztalatomat, gyakorlati tudásomat kell beleadnom, de mindenki marad a helyén a cégnél.

Fotó: Mudra László [origo]

Hogyan látja a mai tévés piacot?

- A mostani egy abnormális televíziós piac, ahol rengeteg veszteséges tévé működik, és még mindig vannak olyanok, akik újabb és újabb csatornákat akarnak indítani. A nagyok hegemóniája megcsiklandozható, és szerintem olyan a történelmi helyzet, hogy a Viasat-féle családdal, az öt csatornával létre lehet hozni olyan platformot, ami versenyképes.

Kinevezésekor kifejezetten kérték, hogy a nőkre fókuszáljon a Viasat3?

- Oda kell figyelni arra, hogy mi a csatornák másodlagos célcsoportja. A Viasat3-nál ez a 18-39 közti nők, a Tv6-nál pedig a 18-29 éves kor közti férfiak. Magyarországon minden kereskedelmi tévé a 18-49-re dolgozik, mert a reklámozók ezt keresik, de egyre fontosabbak a másodlagos célcsoportok.

Ezeket nyilván újdonságokkal lehet beszippantani. Az Éden Hotel mellett hány saját műsor indul tavasszal?

- Kettő. A Négy esküvő, az Álomépítők véget értek, de lehet, hogy visszajönnek később.

A Való Világ konkurencia a Kolumbiában felvett műsornak?

- Megfordítom: vajon mennyire tud az Éden Hotel konkurenciája lenni a Való Világ-nak? Eleve nem tudom elképzelni, hogy ugyanabban a sávban menjenek. A mi műsorunknak a stílusa is más, mint a VV-nek: a miénk valóságshow és szappanopera egyben. Ha lenne öt-hat ilyesféle valóságshow, ami épp fut, akkor nehéz helyzetben lenne az Éden Hotel, de a magyar piac azt bizonyította eddig, hogy egyféle műsorból kettőt elbír. A brit médiahatóság (amely alá tartozik a Viasat3 - a szerk.), az OFCOM előírásai szerint kilenc után kell majd mennie, 16-os megjelöléssel mehet az a tartalom, amiről én tudok. Durva szexuális tartalom nem lesz - ha lenne, az éjjel menne. Az adás időpontjának meghatározásakor mérlegelni kell, kik a nézők, be kell tartani a médiatörvényt, figyelni az OFCOM előírásaira. El tudom azt is képzelni, hogy lesz leágazása a műsornak, a neten vagy a Tv6-on, jelen pillanatban folyik a tervezés, minden elképzelhető. Persze a Tv6-ra ugyanúgy vonatkozik a magyar médiatörvény, mint a Viasat3-ra. (Erről többet itt olvashat.)

Mivel erotikus tartalom is várható, egyeztetnek indulás előtt a médiahatósággal?

- Konzultálunk velük, mielőtt elindítjuk, bár a mi felügyeleti szervünk nem itt van, hanem Angliában. Nem úgy akarunk versenyezni, hogy este hétre beteszünk evidensen törvénysértő jeleneteket - de a szexuális tartalmat is leadjuk, legfeljebb késő éjjel.

Sikerült megvalósítani mindent a reality-ben, amit terveztek?

- Igen. Ami igazán meglepő lett az, hogy hová fejlődött lélektanilag a dolog. A műsor legvége elképesztő, nem tudtam volna megjósolni. Nyilván nem mondom el a végét, de én tényleg nagyon meglepődtem. Ez azért érdekes, mert ha az ember benne él egy ilyen műsorban, egész heteket, akkor a fordulatokat nagyjából érzi: ki kivel szövetkezik majd, hol vannak a kapcsolódási pontok, egyszóval rá lehet érezni a karakterekre.

Fotó: Mudra László [origo]

Érkezése előtt Dopeman kapott reality-t a Tv6-on. Más celeb, sztár leigazolása várható?

- Pici csatorna, nehéz mérni a nézettséget a Tv6 esetében, de ez a műsor működik rajta. Más nevek még nincsenek a fejemben, és még nem csöng a telefonom, engem sem keresett meg hazai médiaszemélyiség, hogy vele forgassunk. Sokan még nem is tudják, hogy itt vagyok a Viasat3-nál. Viszont nem az a stratégiánk, hogy mai, aktív tévés személyiséget átcsábítsunk hozzánk, hiszen mi magunk is fel tudunk építeni új, fiatal figurákat - van már ennyi ereje a Viasat-csoportnak. Azon az osztályon, ahol én dolgozom, az átlagéletkor 26 év, ami elképesztően inspiráló. Miért ne lennének a következő öt évben izgalmas arcaink, tehetségeink a képernyőn is? Az ő személyiségük sokkal jobban passzolna ahhoz a nézőhöz, akihez mi szólni szeretnénk.

De nem árt néhány ismert ember, őket könnyebb eladni a sajtónak is.

- Horváth Éva, Lakatos Márk az Éden Hotel-lel dolgoztak, Márknak több realityje volt és lesz a csatornán. A tervünk csatornaarcokat építeni, mert így épül a saját arculat is, de korai lenne bármit, neveket mondani.

Van dédelgetett műsorterve?

- Van, de titok.

De megvalósítható egy éven belül?

- 2012-re biztos. De nem kell csodára gondolni, mert ebben az iparágban majdnem mindent feltaláltak már. Inkább az a fontos, hogy milyen brandeket kötnek hozzánk, és mindegy, hogy pár év múlva ezt a tévében, neten vagy mobilon nézik majd. Az idei büdzsénk amúgy magasabb, mint a tavalyi, 2011 a tervezés éve lesz, látnunk kell, stratégiailag merre érdemes menni. Őszre lehet pár újdonság, de én itt hosszú távra gondolkodom.

Mennyire hosszú távra?

- Minden valószínűség szerint 2014-ben lesz a digitális átállás, akkor lesz kiegyensúlyozott versenyhelyzet. Az a dolgunk, hogy meghatározó médiavállalkozás maradjunk addig, és legyünk utána is.