Vágólapra másolva!
Huszonnyolcmillió eurót fizetne, illetve átengedné Alvaro Negredót az Atlético Madridnak a Real Madrid Sergio Agüero argentin válogatott labdarúgóért.

A Marca című sportlap beszámolója szerint ehhez a királyi klubnak előbb élnie kellene két idényre vonatkozó visszavásárlási jogával, vagyis meg kellene szereznie Negredót a Sevillától, ahova a támadó 2009-ben került négy évre éppen a Real Madridtól. Az Atlético minimum 45 milliót kér Agüeróért, a Real azonban ezt az igényt úgy elégítené ki, hogy 28 millió eurót és mellé egy "biztos értéket" ajánlana.

Az újság szerint a Real Madridnál egyre kevésbé rejtik a véka alá, hogy szeretnék megszerezni Agüerót, ennél fogva vélelmezhető, hogy a nyári átigazolási időszakban ismét terítékre kerül a téma.

Úgy tűnik, a Real mindenképpen a városi rivális csaptából enyhítené csatárgondjait, egy hete ugyanis az Atlético uruguayi támadója, Diego Forlán jelentette ki, hogy a Real vezetése ajánlatot tett érte klubjának, ám Miguel Ángel Gil Marín általános igazgató visszautasította azt.