Vágólapra másolva!
Claudio Borghi lesz a chilei labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya. A szövetség csütörtöki közleménye szerint az argentin szakember honfitársát, Marcelo Bielsát váltja a kispadon. Utóbbi januárban mondott le posztjáról.

Borghi 1,5 millió dolláros fizetést kap évente és a 2014-es brazíliai világbajnokság selejtezőinek befejezéséig irányítja a nemzeti együttest.

A "Bichi" becenévre hallgató szakember korábban a Colo Colo, az Independiente, az Argentinos Juniors és a Boca Juniors kispadján ült. Első erőpróbája március 26-án lesz, amikor csapata a portugálok otthonában játszik barátságos mérkőzést, majd három nappal később Dániába látogat az együttes.

Az óriási népszerűségnek örvendő Bielsa irányításával a chileiek 12 év szünet után szerepeltek ismét világbajnokságon, s tavaly, a dél-afrikai tornán a nyolcaddöntőig jutottak. Az argentin tréner azért állt fel a kispadról, mert nézeteltérésbe keveredett a szövetség új elnökével, Sergio Jaduével.