Vágólapra másolva!
Hétfőn és szerdán a koraesti égen szabad szemmel is megfigyelhető lesz a Nemzetközi Űrállomás. A legnagyobb emberkéz alkotta űreszközt az égbolton lassan mozgó, fényes pontként még a kivilágított városokból is követhetjük, amint elhalad hazánk felett.
Vágólapra másolva!

Helyreigazítás: cikkünkben hibásan, egy órával a valódi adatot követő időpontra jeleztük előre a Nemzetközi Űrállomás áthaladási időpontját hazánk felett, amelyért utólag elnézést kérünk. Az alábbi időadatok helyesek, ennek megfelelően szerdán még meg lehet figyelni a koraesti égen elvonuló űrállomást.

Nyugaton kel, keleten nyugszik, és egy műholdhoz hasonlóan halad az égen a Nemzetközi Űrállomás (ISS). A Föld felszíne felett 300-400 kilométer magasan keringő, a Discovery küldetése után új modullal bővült ISS hétfőn és szerdán este Magyarországról is jól látható lesz. Nem mindennapi eseményről van szó, ugyanis az űrállomás pályájának helyzete révén folyamatosan tolódik el az a földi helyszín, amely felett elhalad. Emellett nem mindig emelkedik elég magasra az égen, és nem is mindig világítja meg úgy a napfény, hogy könnyen azonosítani lehessen. Ugyancsak pályájának térbeli helyezet miatt nem startolhat bármikor az űrrepülőgép, csak megfelelő helyzetben tudja elérni az űrállomást.

Az ország közepéről, nagyjából Budapestről figyelve a felettünk átvonuló űrállomás -2,6 magnitúdós fénypontként, tehát a Vénusznál kicsit halványabb, de a csillagoknál fényesebb objektumként lesz megfigyelhető. A Heavens-Above honlapon olvasható előrejelezés szerint hétfőn és szerdán is a szürkület végén láthatjuk az űrállomást.

A megfigyeléshez távcső nem szükséges, azonban a jó körpanoráma elengedhetetlen hozzá, így olyan helyről próbálkozunk a megfigyeléssel, ahonnan az égbolt nagyobb része egyszerre látható. A közvilágítás kevéssé zavarja a megfigyelést, tehát a nagyvárosokból is jó eséllyel próbálkozhatunk - azonban közvetlenül lámpák alól nem fogjuk látni az űrállomást.

Forrás: NASA
Szerelés az űrállomás külső felületén (NASA)

Hétfőn 18.50 és 18.54 között vonul át az űrállomás, maximálisan -2,6 magnitúdóig fényesedve, miközben a látóhatár és az égbolt tetőpontja között mérhető szögtávolság feléig, azaz 45 fok magasságig emelkedik a horizont fölé. A szerdai láthatósága kicsit rosszabb lesz, ekkor -2,3 magnitúdóig fényesedik, és 18.07-től 18.13-ig lesz látható, de már csak 38 fok magasra emelkedik a horizont fölé. Az itt olvasható időpontok Budapestre vonatkoznak, amelytől közel egy perc eltérés lehet az ország keleti és nyugati végén.

Az űrállomás a róla visszavert napfény révén válik láthatóvá az égen. Útja vége felé belemerül Földünk árnyékába, ennek megfelelően fokozatosan elhalványul, amint egyre mélyebben jut a Föld éjszakai oldala fölé. Az ISS-t már az űrrepülőgép nélkül látjuk, miután a Discovery 8 nap, 16 óra és 46 perc után hétfőn 14.00-kor levált az űrállomásról. Kedden az űrhajósok ismét átvizsgálják az űrrepülőgép külső felületét, hátha keletkezett újabb sérülés, amíg az űrállomáshoz kapcsolt állapotban volt. Az űrrepülőgép a tervek alapján szerdán landol.