A bedőlt lakáshitelesekre számítanak az ingatlanos cégek

Vágólapra másolva!
Országosan 1300-zal gyarapodott és 44350-re nőtt az ingatlanos cégek száma, a növekedés meghaladta a rolót lehúzó vállalkozások számát. A jövőben a bedőlt lakáshitelesek ingatlanai élénkíthetik a piacot.
Vágólapra másolva!

A múlt év végén 44 350 cég foglalkozott ingatlanügyletekkel Magyarországon az Opten céginformációs adatbázisának adatai szerint - írja a gazdasag.hu. Ez 1303-mal több az egy évvel korábbi számhoz képest, annak ellenére, hogy tavaly összesen 1260 céget számoltak fel ezen a területen. A KSH adatait vizsgálva az látszik, hogy mind az ingatlanügynöki, mind a saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadás, üzemeltetés, mind pedig az ingatlan adásvétel altevékenység kategóriában emelkedett a működő társaságok száma.

"Ezek a számok nem tükrözik a piac valós állapotát, az ágazat továbbra is nagy bajban van, de több technikai és néhány alapjaiban befolyásoló tényező is a vállalkozások számának növekedése irányába hat" - mondja Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója. Az egyik ok a közvetítői rendszer struktúrájában keresendő. Amíg volt elég megbízás, addig az ügynököknek megérte egy-egy nagyobb franchise-hálózathoz csatlakozni, a piac összeomlása óta azonban mind többen érzik úgy, hogy azt a kevés üzletet, ami van, érdemesebb saját szakállukra megkötni. Emellett egyre több ingatlanfejlesztő dönt úgy, hogy saját kézbe veszi a forgalmazást, mert az alacsony árak miatt nem akarnak költeni a közvetítőkre. Üzletileg mindkét megoldás kockázatos, ám ilyen sovány piacon sokan vállalják ezeket a kockázatokat.

A technikai okok mellett az is motiválhatja a cégalapításokat, hogy akár már a közeli jövőben is jelentősen emelkedhet a megbízások száma. Arra senki nem számít, hogy árak tekintetében ingatlanpiaci boom előtt állnánk, de az gyakorlatilag biztosra vehető, hogy a megbízások száma jelentősen megnő, miután a bedőlt hitelek mögött fedezetként szolgáló ingatlanok - akár csak részekben is - várhatóanmegjelennek a piacon.

"A közvetítők számára az áresés volt a kisebbik baj, sokkal nagyobb problémát okozott számukra, hogy nem voltak tranzakciók" - mondja Csorbai Hajnalka. Ha egy régebben 25 millióra taksált lakás most 22-ért cserél gazdát, azon a közvetítő 3 százalékos jutalék mellett 90 ezer forintot veszít, de még mindig van átlagosan 660 ezer forint bevétele. Amennyiben viszont ezt a lakást meg sem hirdetik, akkor a bevétel nulla és ez az ami igazán komoly problémákat okoz a szektorban.

Ebben hozhat változást a bedőlt lakáshitelek kezelésének változása, hiszen a bankok mellett eladóként jelennének meg a piacon azok az ingatlan tulajdonosok is, akik szeretnék megelőzni a banki árverést. "Sok múlik az ezzel kapcsolatos kormányzati intézkedéseken, de alighanem jól számítanak azok, akik szerint a mainál is nyomottabb árakon, de több tranzakció mellett lehet keresnivalójuk a piacon" - véli az Opten stratégiai igazgatója.