Nyolc százalékkal emeli a béreket a magyar Hankook

Vágólapra másolva!
Átlagosan nyolc százalékkal emeli a munkavállalói béreket  január elsejei visszamenőleges hatállyal a Hankook Tire Magyarország Kft - közölte a rácalmási gyár.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a béremelés mértéke meghaladja az Országos Érdekegyeztető Tanács által ajánlott 4-6 százalékot, inflációkövető, s kompenzálja az adótörvény módosításával hátrányos érintett munkavállalók keresetkiesését. A béremelésen felül évi 20 ezer forinttal nő a vállalatnál a cafeteria összege. A leírtak szerint a cég egyszeri meleg étkezést is nyújt minden alkalmazottjának, továbbá ingyenes munkába szállítást, albérletet, vagy lakhatósági támogatást biztosít a számukra.

A vállalat általános gyakorlata szerint eddig április környékén döntöttek a béremelésről. Az idén erre hamarabb került sor a magyar adótörvényi változások, illetve azoknak a munkavállalók fizetésére gyakorolt hatásai miatt. A cég alkalmazottai először áprilisban kapják kézhez a megemelt fizetést, a januártól felhalmozódott különbözettel együtt.

A béremelésről hozott döntést kedden közölték a dolgozókkal és a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetével (VDSZ) is - mondta el az MTI érdeklődésére Roy Katalin, a cég kommunikációs menedzsere. A VDSZ múlt heti közlése szerint az új adótörvény a Hankook Tire Magyarország Kft. 1800 dolgozójából 1700-at hátrányosan érint.