Három jó kép a Marsról, a ma ötéves csúcsszondától

Vágólapra másolva!
Évszakos változásokat, vándorló homokdűnéket, lejtőn lezúduló törmeléket és korábban leszállt űrszondákat örökített meg a vörös bolygó körül keringő Mars Reconnaissance Orbiter űrszonda eddig. Kereken öt évvel ezelőtt érkezett meg célpontjához, és azóta is sikeresen üzemel az eddigi legtöbb adatot szolgáltató Mars-szonda.
Vágólapra másolva!

2006. március 10-én érkezett meg a Mars Reconnaissance Orbiter (MRO) nevű űrszonda a vörös bolygóhoz. A NASA legsikeresebb marskutató keringőegysége nagyobb adatmennyiséget produkált a vörös bolygóról, mint az összes korábbi szonda együttvéve. Képeinek felbontása is meghaladja az eddigiekét: 25 centiméteres részleteket is láthatunk rajtuk a Mars felszínén.

Leglátványosabb felvételei között említhetők az aktív felszíni folyamatokat mutató képek, amelyeken forgószelek, folyásos alakzatok, illetve omlások és azok porfelhői figyelhetők meg. Mérései alapján sikerült kimutatni, hogy most is mozognak a marsi homokdűnék. Az MRO az elmúlt években keletkezett becsapódásos krátereket is azonosított a bolygón.

Forrás: NASA
Forgószelek nyomai a Marson, a HiRISE kamera fotóján (NASA, JPL, UA)

A szonda színképi mérései révén az ősi meleg és nedves időszakból visszamaradt agyagásványokat mutattak ki, illetve a rég keresett karbonátos üledékeknek is a nyomára akadtak a kutatók. Felszín alá behatoló radarberendezése segítségével kiderült, hogy a bolygó közepes szélességein, a korábban a földi gleccserekhez hasonlónak tekintett felszínformák területén néhány méter mélyen sok eltemetett jég van - emellett néhol a friss becsapódási kráterek robbantottak jeget a felszínre, kis mélységből.

Forrás: NASA
Tavaszi omlás egy meredek lejtőn (NASA, JPL, UA)

Az MRO több leszállóegységet is lefényképezett, a Spirit és Opportunity útvonalait a keréknyomok segítségével mutatta meg a magasból. Ejtőernyős ereszkedés közben a felszín felé zuhanó Phoenix-űrszondát is lefotózta.

Forrás: NASA, JPL, UA
Ma is aktív porlavinák ("nyakkendők") a Marson (NASA, JPL, UA)

A Mars Reconnaissance Orbier-űrszonda eddig összesen több mint 131 terabit adatmennyiséget, közte mintegy 70 ezer fényképet és 8600, radarmérésből készült felszín alatti profilt továbbított a Földre. Öt év után gyakorlatilag hibátlanul üzemel. A következő felszíni szondák, így a 2012-ben érkező Mars Sicence Laboratory munkájának előkészítésében is fontos szerepet játszik.

További felvételek a szonda honlapján láthatók.