Vágólapra másolva!
Maratoni hosszúságú lesz a szombaton kezdődő orosz bajnokság, hiszen végeredményt majd csak 2012 tavaszán hirdetnek. Oroszországban most térnek át az éves lebonyolításról az őszi-tavaszi rendszerre, de a küzdelem nem csak ezért lesz a szokottnál is élesebb: a déli klubok anyagi lehetőségei lassan nem csak elérik, hanem meg is haladják a moszkvai csapatokét.

Különleges bajnokság vár az orosz élvonal csapataira. A liga ugyanis úgy döntött, hogy 2012 nyarától alkalmazkodik a nemzetközi kupákhoz, és áttér az őszi-tavaszi rendszerű bajnokságra, ami azt jelenti, hogy 2011-ben nem hirdetnek aranyérmest. A szokásos 34 forduló után nem ér véget a bajnokság, hanem 2012 tavaszán következik a rájátszás: a mezőnyt kétfelé osztják, és az első nyolc csapat az európai kupaszereplést érő helyekért küzd majd, az utolsó nyolc pedig a kiesés ellen harcol.

A sztárcsapatok most nem költekeztek

Alighanem ez lesz minden idők leghosszabb bajnoki idénye, és abból a szempontból is egyedülállónak számít, hogy három átigazolási időszak is a csapatok rendelkezésére áll az erősítésre. Ebből még csak az első telt el, és januárban a klubok többsége nem költekezett. Az élcsapatok már korábban igyekeztek idomulni a nemzetközi trendekhez, és inkább tavaly nyáron igazoltak: akkor érkezett a Zenit Szankt-Petyerszburgba Bruno Alves (22 millió euró), a CSZKA Moszkvába Seydou Doumbia (10 millió), a Rubin Kazanyba Salvatore Bochetti (9,5 millió) és Obafemi Martins (9 millió), a Szpartak Moszkvába Aiden McGeady (12 millió) és Nicolás Pareja (10 millió).

A felsorolt csapatok januárban már csak minimálisan változtattak keretükön, és nem adtak ki sok pénzt, nem úgy a trónkövetelők, amelyek közül elsősorban a déli csapatokat kell kiemelni. Igaz, hogy eddig nem sok vizet zavartak, azonban a most rajtoló bajnokságban a térségből négy klub is szerepel a legjobbak között, Krasznodar városát rögtön két egyesület is képviseli. Mind a kettő most jutott fel az élvonalba, az egykori román klasszis, Dan Petrescu által irányított Kubany Krasznodar megnyerte a másodosztály a küzdelmeit, az FK Krasznodar azonban csak ötödik lett, de a Szaturn Ramenszkoje megszűnése miatt szintén az elitben folytathatja. Utóbbi együttes a télen tízmillió euróért erősített, ám ez az összeg valószínűleg meg sem kottyant a klub első emberének, Szergej Galickijnak, a Magnit nevű áruházlánc tulajdonosának, akinek a vagyona a Forbes magazin szerint 2,9 milliárd dollár.

Gullit főnöke a csecsen elnök

A másik két déli egyesület nem számít újoncnak, de mind a kettő most kezdett el komolyan költekezni. A Terek Groznyijnál ez egyelőre nem a játékoskereten látszik, bár a klub a hírek szerint megpróbálta megszerezni az Anderlecht középpályását, Mark Busszufát - aki végül az Anzsi Mahacskalában kötött ki -, és állítólag ajánlatot tett az Atlético Madridnak Diego Forlánért. A Terek legnagyobb sztárja azonban egyelőre a kispadon ül: az egyesület januárban szerződtette Ruud Gullitot, aki másfél évre kötelezte el magát. Az egykori holland klasszis ezt megelőzően utoljára 2008-ban dolgozott vezetőedzőként, akkor a Los Angeles Galaxyt irányította, kevés sikerrel. Azt nem hozták nyilvánosságra, hogy mennyit fog keresni Groznyijban, de az biztos, hogy nagy elvárásoknak kell megfelelnie: a klub elnöke nem más, mint a csecsen elnök, Ramzan Kadirov, aki kijelentette: "A csapat célja az Európa Ligába való bejutás, és bízom benne, hogy ott leszünk az első ötben a bajnokság végén". Ahhoz képest, hogy az előző két évben a Terek egyaránt tizenkettedik lett, ezek merész célok - de ki merne Kadirovnak ellentmondani.

Hasonlóan magasak az elvárások az Anzsinál is, amely a téli átigazolási időszak négy legdrágább transzferét kötötte Oroszországban. A klub januárban került a dagesztáni üzletember, Szulejman Kerimov tulajdonába, márpedig neki van miből költekeznie: a Forbes listája szerint jelenleg ő a világ 136. leggazdagabb embere, vagyona 5,5 milliárd dollár. Az Anzsi 32 millió eurót költött új játékosokra a télen, ám a legnagyobb sztár ingyen érkezett: a veterán brazil világklasszisért, Roberto Carlosért egyetlen eurót sem kellett fizetni. A balhátvéd három honfitársával futballozhat együtt az Anzsiban, és szerződtetésekor nem kertelt: "Természetesen az anyagi szempontok nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ide igazoltam, de nem ez volt az egyetlen indok. Részese szeretnék lenni ennek az ambiciózus és érdekes projektnek" - jelentette ki. A mahacskalai együttes szintén az európai kupaszereplést vette célba, és a játékoskeret adott is hozzá.

A januári átigazolási szezon tíz legdrágább játékosa az orosz bajnokságban
a vételár (millió euró) után a játékos neve, jelenlegi és korábbi egyesülete olvasható

10,0Jucilei Anzsi Mahacskala Corinthians
8,0Mark Busszufa Anzsi Mahacskala Anderlecht
5,0Diego Tardelli Anzsi Mahacskala Atlético Mineiro
5,0Samil Lakhjalov Anzsi Mahacskala FK Krasznodar
5,0Szenijad Ibricsics Lokomotiv Moszkva Hajduk Split
4,5Zvjezdan Misimovics Dinamo Moszkva Galatasaray
4,0Lacine Traoré Kubany Krasznodar CFR Cluj
3,5Joao Carlos Anzsi Mahacskala RC Genk
3,0Alekszandar Amiszulasvili FK KrasznodarKayserispor
3,0Andre Ivanov Lokomotiv Moszkva Szpartak Moszkva