Vágólapra másolva!
Idő előtti győzelemmel védte meg WBA nagyváltósúlyú világbajnoki címét Miguel Angel Cotto, miután ellenfele, a korábbi világbajnok nicaraguai Ricardo Mayorga a 12. menetben kézsérülésre hivatkozva feladta a Las Vegas-i mérkőzést.

A találkozót a várakozásoknak megfelelően nagy elánnal kezdte Mayorga, és megpróbálta gyorsan lerohanni a világbajnokot, aki az első percekben fel is vette az elé dobott kesztyűt, amiből kemény ütésváltások alakultak ki. A nyitó menetek vehemenciája később némileg alább hagyott, de továbbra is remek küzdelmet láthatott az MGM Grand publikuma.

Az idő múlásával a képzettebb, taktikusabb Cotto fokozatosan átvette az irányítást, de a hetedik menetben Mayorga ismét megrázta magát, azonban a rövid fellángolás kevés volt az üdvösséghez.

A találkozó finisébe fordulva úgy tűnt, a pontozókra marad az összecsapás eldöntése, de a záró, 12. menetben Cotto padlóra küldte riválisát, aki felállt ugyan, de jelezte, megsérült a keze, és nem tudja folytatni a küzdelmet, Robert Byrd mérkőzésvezető pedig ezt látva kihirdette Cotto TKO-győzelmét.

A 30 éves Puerto Ricó-i világbajnok ezzel első ízben védte meg tavaly júniusban begyűjtött címét, és elkönyvelhette profi pályafutása 36. sikerét, míg a vesztes Mayorga a találkozót követően bejelentette visszavonulását.

www.profiboksz.hu