Opten: A válság felértékelte a céges kommunikációt

Vágólapra másolva!
Főleg egyszemélyes cégek foglalkoznak PR-rel, kommunikációval, ezt bizonyítja, hogy az itthon működő 10 ezer vállalkozás 6 ezer embert sem foglalkoztat - derül ki az Opten legfrissebb felméréséből, amely szerint tisztul és koncentrálódik a piac.
Vágólapra másolva!

Csaknem 5 százalékkal csökkent tavaly a PR-rel, kommunikációval foglalkozó cégek száma az egy évvel korábbihoz képest: 2009 decemberében 10090 vállalkozás működött ilyen főtevékenységgel bejegyezve, 2010 decemberében azonban már csak 9721 - olvasható a gazdasag.hu cikkében, amelyet az Opten céginformációs szolgáltató felmérése alapján készítettek. A felszámolások száma 2006-2008-as időszak egyik évében sem haladta meg a 190-et, tavaly előtt azonban 210 fölé nőtt, és az elmúlt évben is 214 volt.

A mindennapi tapasztalatok is alátámasztják a statisztikai adatok által jelzett folyamatokat. A gazdasági válság nyomán tisztul és koncentrálódik piac, ami nem csak a cégek számában, hanem régiós adatokban is tetten érhető: a PR egyre inkább Budapest-központú, vidéken csak a több éve működő, stabil megrendelői körrel rendelkező vállalkozások maradnak talpon - mondja Szeles Péter. A Magyar Public Relations Szövetség (MPRSz) elnöke hozzáteszi: torzítja a statisztikát, hogy sok olyan cég is a PR-t jelöli meg főtevékenységként, ami alapvetően más főprofillal dolgozik, rendezvényeket szervez, vagy épp marketinggel foglalkozik.

Egyszemélyes vállalkozások

Az ágazatban az a furcsa helyzet állt elő, hogy több a cég, mint a foglalkoztatott. Az Opten adatai szerint ugyanis a csaknem 10000 cégre nem egészen 6000 alkalmazott jut, bár kétségtelen, hogy a létszám emelkedik: 2009 decemberében összesen 5503 ember dolgozott az ebbe a tevékenységi körbe tartozó cégeknél, tavaly év végén viszont már 5908.

Az ágazatban feltehetőleg sok olyan társas vállalkozásként bejegyzett cég működik, amelynek nincs bejelentett alkalmazottja, mert a tulajdonos maga az egyetlen munkavégző, ő viszont nem alkalmazottként, hanem tulajdonosi ágon veszi ki a jövedelmét a cégből. Előfordulhat, hogy a kommunikációs tevékenység egy médiamunkást takar, de lehetséges az is, hogy valamelyik nagyobb vállalatnál dolgozó sajtós munkatárs vállalkozói státuszban dolgozik az adott cégnek, vagyis nagy tere van a cégen keresztül történő egyéni munkavégzésnek.

Újságírók menedékhelye

Tapasztalataink szerint nagy az átjárás az újságírás és a PR között, sok, a szerkesztőségi létszám-csökkentésnek áldozatul esett újságíró próbál elhelyezkedni a PR-ben, akár alkalmazottként, akár úgy, hogy saját céget alapít - magyarázza Szeles Péter. A létszámadatokat vizsgálva a szektor konszolidációjáért kiált az a tény, hogy az ágazatban tevékenykedő mintegy tízezer cégből csak 226 olyan akad, ahol a foglalkoztatottak létszáma meghaladja az 5 főt.

Ami a piaci kilátásokat illeti, a szakember szerint a válság felértékelte a PR-t, nemzetközi felmérések is bizonyítják, hogy az erre költött összeg nagysága az elmúlt években már meghaladta a cégek által reklámra kiadott összeget. A vállalatok megvágták a marketingbüdzséket, és minden kiadott forint hasznosulását nagyon megnézik, kommunikálniuk, hírnevet ápolni azonban kell, ha túl akarnak élni, így még a kis- és középvállalkozások is előszeretettel választják mostanában a PR-eszközöket - tette hozzá a szakértő.
Ez a szakma a gazdaság barométereként működik, előre jelzi a folyamatokat, és bár a megrendelések száma, volumene nem nő érezhetően, egyre több tervezett kormányzati, EU-s tenderről hallani. Mindazonáltal azt, hogy a következő időszakban elindul-e a növekedés, számos tényező befolyásolja a líbiai helyzettől a japán katasztrófán át a magyar exportpiacokon tapasztalható folyamatokig - teszi hozzá Szeles Péter.

Közép-Magyarország hegemón szerepben

A PR-rel, kommunikációval foglalkozó cégek 74 százaléka a közép-magyarországi régióban működött a 2010 decemberi adatok tanúsága szerint. Tavaly 148, egy évvel korábban 139 társaságot érintett felszámolás, február végén 7160 vállalkozás működött e területeken, míg tavaly decemberben 7208, 2009 végén pedig 7434 darab.

A Dél-Dunántúlon is 8 céget számoltak fel tavaly, így 389 vágott neki az idei évnek, 4,5 százalékkal kevesebb mint 2009-ben. A Közép-Dunántúlon 17-ről 12-re csökkent a felszámolással érintett vállalkozások száma, ám összesen így is 47-tel kevesebb - 515 darab - működő társaság volt 2010 decemberében, mint az azt megelőző évben. A Nyugat-Dunántúlon 10 céget számoltak fel tavaly, év végére pedig hússzal csökkent a PR-rel, kommunikációval foglalkozó társaságok száma, csakúgy mint Észak-Magyarországon.

Az Észak-Alföldön 424 cég főtevékenysége PR, illetve kommunikáció, ez 3,7 százalékkal kevesebb, mint a 2009 végén regisztrált adat. A Dél-Alföldön tavaly decemberben csökkent 400 alá a működő cégek száma, ez a 399 társaság 5,3 százalékkal kevesebb, mint a 2009-es évzáró adat.