A kisvállalkozásoktól viszik el a munkaerőt az autós fejlesztések

Vágólapra másolva!
Az Audi és az Opel gyárbővítései a kis és közepes vállalkozásoktól vehetik el a szakképzett munkaerőt, akik pótlása nem lesz egyszerű feladat - véli egy képzési egyesülés elnöke.
Vágólapra másolva!

Az ár-és bérversenyben kevésbé rugalmas kis- és középvállalatoktól szívhatnak el munkaerőt a nyugat-magyarországi autóipari fejlesztések - mondta Miklósi Lajos, a Professio Fémipari és Szakképzési Klaszter elnöke Győrben. Hozzátette, a győri Audi- és a szentgotthárdi Opel-gyárbővítés a beszállítók létszámemelésével együtt akár négyezer új munkahelyet teremthet a térségben. Sok munkavállalót az ország más tájairól csábíthatnak majd ide a cégek, de lesznek, akiket a kisebb társaságoktól vesznek majd át - fejtette ki az elnök, aki szerint az ő pótlásuk megoldása lényeges kérdés.

Miklósi Lajos elmondta, ezért néznek bizakodással a szakképzési rendszer átalakítása elé, noha legkorábban három-négy év múlva lehet megítélni a reform munkaerő-piaci hatásait. Megemlítette: fontosnak tartják a szemléletformálást. Azt, hogy a tehetséges fiatalok ne okvetlenül diplomát szerezzenek, hanem szakmát adó képzést végezzenek, s azt követően tanuljanak tovább.

Konkrét számadatok említése nélkül közölte azt is, a korábban becsültnél kisebb az érdeklődés a megnyíló ausztriai, németországi munkaerőpiac iránt a magyar munkavállalók körében.