Vágólapra másolva!
Dzsudzsák Balázs és Gera Zoltán is egyetértett abban, hogy a holland válogatott a Puskás-stadionban rendezett Eb-selejtezőn a gyors első góllal megtörte a magyar válogatottat, amely túl sok területet hagyott az ellenfélnek. Dzsudzsák szerint a magyar válogatottnak nem a hollandokat kell legyőzni, hanem az őszi meccsekre kell csúcsformába kerülni, Gera pedig azt ígérte, a keddi mérkőzésre kijavítja hibáit a magyar csapat.

Dzsudzsák Balázstól sokat vártak a szurkolók, a PSV szélsője motiváltan is kezdett, többször is látványosan integetve kérte a labdát a társaktól, volt, hogy két holland védőt is átjátszott, aztán a második félidőben mintha ő is kedvét vesztette volna, de a jobbak közé tartozott a magyar csapatból.

"Ha így kezd egy csapat egy meccset, akkor nagyon nehéz visszajönni" - utalt Dzsudzsák az ellenfél korai góljára. "A hollandok amúgy is tele voltak önbizalommal, a vezetés után pedig szinte végig uralták a meccset. Ha nincs az a gól, biztos, hogy nincs ekkora különbség a végén. Sajnálom, hogy ennyire lefociztak minket, nem kellett volna ekkora területet hagyni középen, talán kicsit visszább kellett volna állni" - merengett Dzsudzsák azon, hogy érdemesebb lett volna defenzívebb stílusban játszani.

A PSV szélsője azt mondta, a hollandok akkor dugták el a labdát, amikor akarták, de ez nem érte váratlanul a magyar csapatot, mert fel voltak készülve arra, hogy lesznek ilyan időszakok a meccsen. "A félidőben úgy éreztük, bennünk van a gól, sajnálom, hogy azt a pár lehetőséget, ami adódott, nem tudtuk kihasználni. El kell felejteni ezt a meccset, és kedden egy sokkal fegyelmezettebb csapatot kell pályára küldeni. Idegenben más felfogásban kell játszanunk, nem szabad nekik túl sok helyet hagyni a középpályán, és akkor nehezebb dolguk lesz. Hogy lesz-e újabb Dzsudzsák-gól Amszterdamban? Nem tudom, egyelőre maradjunk abban, hogy legyen meg a tisztes helytállás" - tekintett előre a következő Eb-selejtezőre a Hollandiában légióskodó balszélső, akinek általában jól megy az Ajax pályáján.

Dzsudzsák azt is kifejtette, hogy a magyar válogatottnak nem a holland csapatot kell elkapnia, és tisztában voltak már a meccs előtt is azzal, hogy Sneijderék más játékerőt képviselnek. "Nekünk őszre kell a topon lenni, azokon a meccseken nem hibázhatunk. Azért köszönjük azoknak az embereknek, akik kijöttek és szurkoltak nekünk."

Gera Zoltán, a magyar válogatott csapatkapitánya is azt tartotta a meccset eldöntő tényezőnek, hogy a hollandok az első helyzetüket berúgták. "Van der Vaart gólja megfogott minket, utána pedig hiába voltak olyan időszakok, amikor feljöttünk, a hollandok minden hibánkat könyörtelenül kihasználták. Talán kicsit naivak voltunk, túlságosan rájuk mentünk, és nagyobb területet hagytunk, mint amekkorát kellett volna."

Gera szerint a hollandok ugyanúgy nem fogják a kinti meccsen sem lenézni a magyarokat, ahogy most sem tették, így ebben nem bízhatunk, abban ellenben igen, hogy a magyar csapat jobb teljesítményt nyújt majd a péntekinél. Gera hetek óta nem játszott klubjában - amely a legfrissebb hírek szerint nyáron megválna tőle - ennek ellenére erőnlétileg jól bírta a meccset, bár zavarta, hogy sokat nyomozták a labdát, de azt ígéri, keddre kijavítják a hibákat.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Sneijder gólpasszt adott, és kis híján maga is betalált egy látványos emelés után

Vadócz Krisztián a szünetben, 0-2-es állásnál lépett pályára, az Osasuna középpályásától azt kérte a kapitány, hogy próbálja stabilizálni a középpályát, és hogy a játékosok próbálják befejezeni a támadásokat, hátha vissza lehet hozni a meccset, sajnos ez nem jött be.

"Vissza fogjuk nézni a hibákat, amiket elkövettünk, sajnos sokra fény derült a pénteki mérkőzésen. Reméljük, kedden sikerül egységesebbek fellépnünk ellenük, és egy szorosabb meccset játszunk majd." - mondta a Kispestről induló középpályás, aki hosszasan gondolkodott, mikor arról faggatták, van-e a hollandoknak gyenge pontja, végül csak annyit jegyzett meg, bízik benne, hogy sikerül elrontani a játékukat. "Most azt játszhatták, amit tudnak, és az egész mérkőzés során védekezésre kényszerítettek minket. Sajnos kaptunk egy kis ízelítőt a sokmozgásos játékukból, és nem volt ellenszerünk az ő játékukra."

Vadócz arra a kérdésre, hogy aláírna-e egy 1-0-s vereséget az amszterdami holland-magyar előtt, így felelt: "Egy szoros eredmény azt mutatná, hogy jól teljesítettünk."

John Heitinga, a hollandok belső védője úgy érezte, a korai vezetés ellenére sem volt könnyű számukra az első félidő, néha akadozott a játékuk, és nagyon jól jött nekik a második gól közvetlenül a szünet előtt. "Tudjuk, hogy jó csapatunk ma, de ezt minden egyes alkalommal meg is kell mutatni a pályán. Most sikerült, jól játszottunk, de kedden új meccs kezdődik, nem vehetjük azt sem könnyen" - mondta az Evertonnnál profiskodó védő.