Kikosarazta városi riválisát a New York-i tőzsde

Vágólapra másolva!
A több mint egymilliárd dollárral jobb ajánlat sem győzte meg a NYSE Euronext vezetőit arról, hogy a Deutsche Börse helyett inkább a szintén New York-i székhelyű Nasdaq-kal kellene egyesülniük. Ha ragaszkodnak a német partnerhez, a világ legnagyobb tőzsdei szolgáltatója jöhet létre.
Vágólapra másolva!

Visszautasította a Nasdaq és az Intercontinental Exchange (ICE) közös felvásárlási ajánlatát a legnagyobb amerikai tőzsdét működtető NYSE Euronext, és továbbra is a német Deutsche Börsével való egyesülés a célja - jelentette be a cég vasárnap.

A Reuters által idézett közlemény szerint a 11,3 milliárd dolláros Nasdaq-ajánlatot a menedzsment stratégiailag "nem találta vonzónak", és az ügylet megvalósulását is elfogadhatatlanul kockázatosnak minősítette. Ezzel szemben úgy látja, a Deutsche Börse korábban tett, 10,2 milliárdos ajánlata alapján történő egyesülés sokkal valószínűbb, és jobban szolgálja a részvényesek érdekét. Ha ez az üzlet valóban létrejön, az új vállalat a világ legnagyobb tőzsdei szolgáltatója lesz.

A Reuters idéz egy meg nem nevezett, az NYSE Euronext igazgatóságához közel álló forrást, aki szerint az új és nagyobb ajánlattal az volt a gond, hogy a Nasdaqnak komoly adósságai vannak, és a szükséges banki finanszírozási ígérvény sem volt meggyőző. Ugyancsak ellene szólt, hogy az esetleges felvásárlás a törsztellenes szabályokba ütközhetne.

Egyelőre nem tudni, hogyan reagál a visszautasításra a Nasdaq és az ICE. Megismételhetik az ajánlatot, vagy akár közvetlenül a NYSE részvényesei elé terjeszthetik.