Csaknem rekord méretű lett az USA márciusi hiánya

Vágólapra másolva!
Minden idők második legmagasabb hiányát produkálta márciusban az Egyesült Államok költségvetése. A teljes évre rekordnagyságúnak ígérkezik a deficit.
Vágólapra másolva!

Az amerikai költségvetésben 188,15 milliárd dolláros hiány keletkezett márciusban, a második legtöbb, amit valaha feljegyeztek eddig ebben a hónapban. Megszakítás nélkül 30. hónapja deficites a büdzsé, ilyen hosszú sorozatra még nem volt példa. A Fox News szerint a számokból az derül ki, hogy a kormány márciusban több mint kétszer annyit költött, mint amennyi bevétele volt.

Az amerikai pénzügyminisztérium csütörtöki közlése szerint az októberrel kezdődött költségvetési év félidejében a halmozott hiány 829 milliárd dollár volt. Ez mintegy 16 százalékkal felülmúlja az egy évvel korábbi, 717 milliárd dolláros deficitet.

A kormányzat 1,65 ezer milliárd dollár hiányt vár az idei évre. Az minden idők legnagyobb amerikai költségvetési deficitje lenne.

Az előző két évet is ezermilliárd dollárt meghaladó hiánnyal zárta az amerikai költségvetés. 2009-ben rekord nagyságú, 1,42 ezer milliárd dollár volt a deficit, 2010-ben pedig 1,294 ezer milliárd dollár.