"Nem értette, miért utálják" - gyerekek a hazai tehetségkutatókban

Vágólapra másolva!
A Csillag születik-ben a legjobb huszonnégybe több tizenéves versenyző is bejutott, és korábban a Megasztár-ban is láthattunk gyerekeket a döntőben. Szülők, pszichológusok és zsűritagok sokat vitatkoznak azon, hogy az ilyen típusú versenyeztetés jót tesz-e a gyereknek, pozitív és negatív példák pedig egyaránt vannak: Patai Anna például még mindig hihetetlenül élvezi a szereplést, Tóth Lüszi viszont a mai napig nem találja a helyét.
Vágólapra másolva!

A Csillag születik legjobb huszonnégy versenyzője közé már biztosan bekerült Timi Chen, Krizbai Terézia és László Attila, akik mindhárman tizennégy-tizenöt évesek. A Most múlik pontosan-t kínaiul éneklő Timi Chent az RTL Klub munkatársai már össze is hozták a dalt az X-Faktor-ban előadó Janicsák Vecával, és a kézdivásárhelyi László Attilának is szenteltek egy riportot a Fókusz-ban: ő Máté Péter egyik számát énekelte el, szépen, tisztán, még székely tájszólásáról is megfeledkezve - a közönség pedig állva tapsolt neki a produkció végén.

A fiatalok szülei egyelőre örömmel figyelik gyermekük sikerét, így László Attila édesapja is (szintén László Attila), aki az [origo] megkeresésére elmeséli, hogy nem hitte volna, hogy fia bejut. "Ha kitartóan dolgozik, ez egy jó lehetőség lesz, pénzt tud vele keresni, és ez nekem is egy kis segítség lesz öreg napjaimra. Megnyugtató érzés, hogy tudom, jól van, azt csinálhatja, amit szeret" - teszi hozzá.

Az ismertté válás - főleg egy gyermek esetében - persze számos csapdát is rejt, amire a nemrég elhunyt dr. Ranschburg Jenő is felhívta a figyelmet, amikor a Megasztár negyedik szériájában leszállították a korhatárt, és már kiskorúak is jelentkezhettek a versenyre. A gyermekpszichológus akkor kifejtette, hogy a Megasztár-hoz hasonló, kiélezett versenyhelyzetek egyáltalán nem tesznek jót a gyereknek, kifejezetten a stressz forrásai lehetnek. Sikertelenség esetén ráadásul a gyereknek örökre elmehet a kedve attól, amit addig örömmel csinált.

Hasonló véleményen van az [origo] által korábban megkérdezett családterapeuta, dr. Balogh Klára is: "Aki korán bekerül egy nála idősebbekből álló csapatba, az kiemelődik a gyermeki életből. Ez látszólag nyereség, de így elveszíti azokat a tapasztalatokat, amelyeket az ő korában meg kell élnie. Olyan ez, mintha egy hegy tetejére helikopterrel vinnék fel, holott a saját erejéből kéne feljutnia. A visszautat nem fogja megtalálni, hirtelen levinni meg nem tanácsos, mert akkor komoly sérülések érhetik" - véli.

Hasonló történt Tóth Lüszivel, aki a Megasztár szabályának megváltozásakor, tizenhárom évesen került a versenybe. "Ez a tehetségkutató műsor nagyon felcsigázta annak idején, nem lehetett visszatartani. Tisztában voltam vele, hogy tehetséges, de nem gondoltam, hogy a legjobb tizenötbe is be fog kerülni - végül egyik válogató követte a másikat, és aztán már ott volt. Nem vágyott ő soha ismertségre, egyszerűen csak ki akarta próbálni magát, de amikor már bekerült a tévébe, nem lehetett mit csinálni. Egy tiszta, őszinte gyerek volt, de a műsorban szembesülnie kellett egy csomó rossz dologgal, egyszerűen nem értette, hogy miért osztja meg az embereket. Nem értette, hogy miként utálhatja valaki a semmiért, miért van az, hogy ha csak el mer mosolyodni a színpadon, akkor már mindjárt nagyképűnek bélyegzik" - mondja az [origo]-nak a lány édesanyja, Tóthné Lukács Edit.

Forrás: TV2
Forrás: TV2

Tóth Lüszi

Lüszi aztán jó időre el is tűnt a képernyőről, 2010-ben jelentkezett csak első videoklipjével. Mint édesanyja meséli, annak idején leszerződtek egy lemezcéggel, annak a vezetője viszont olyan ajánlatokkal állt elő, amelyeket nem akartak elfogadni (például, hogy a kislány csupa Szandi-dalt énekeljen a lemezen), arra pedig nem volt lehetőségük, hogy saját maguk rögzítsék Lüszi hanganyagát. Végül egy francia zeneszerző-producer, Renaud Schmitt karolta fel a kislányt, ő készített neki klipet és lemezt. "Úgy tűnik, külföldön inkább ösztönzik a gyermekeket, hogy kiteljesítsék magukat abban, amit szeretnek és aztán boldog felnőttekké váljanak" - véli Lüszi édesanyja.

Az ország másik, tehetségkutató által kitermelt gyereksztárjának, Utasi Árpinak sem megy túl jól a sora: a Csillag születik-et megnyert mesemondó családja - a magas vámköltség és a nyereményt terhelő adó miatt - már új autóját sem tudta átvinni vajdasági otthonába, a mára kamasszá nőtt fiú pedig tavaly már kilátástalan helyzetéről beszélt a Frizbi-ben.

Forrás: TV2
Forrás: TV2

Patai Anna élvezi a fellépéseket

Akadnak azonban pozitív példák is, a Lüszivel egy szériában feltűnt Nguyen Thanh Hien például kimondottan élvezi a sztárságot. "Kiskoromtól fogva az álmom volt, hogy énekesnő vagy még inkább, híres énekesnő lehessek. Ebből az énekesnő része, úgy érzem, már teljesült, és elég hamar. Nem lehet azt mondani, hogy közben nincs fiatalkori, tini életem vagy hogy elhanyagolnám a tanulást. Ugyanúgy járok suliba minden nap, készülök a továbbtanulásra, a szabadidőmben pedig barátnőkkel vagyok" - mondja az [origo]-nak. Hien első klipje már 2009-ben megjelent, és a VIVA Chart harmadik helyéig kúszott, majd a VIVA Comet díjátadón az év legjobb videoklipjének bizonyult. Lemeze 2009 végén jelent meg, melyen egy SP-vel közös duett is hallható.

Szintén kedveli az ismertséget a Megasztár ötödik szériájában látott Patai Anna, aki tizenegy évesen került a kamerák kereszttüzébe. "Nekem ez nagyon tetszik, nagyon örülök annak, hogy ilyen sokan ismernek és szeretnek. Hetente négy-öt fellépésem van a Bőröndmesé-vel (Gergely Róbert zenés mesejátéka, Anna főszereplésével - a szerk.) és a többi megasztárossal, készül a saját dalom is, de mindig úgy alakítom a dolgaimat, hogy legyen időm rendesen pihenni, ne legyek olyan, mint egy hulla; legyen időm énekelni, tanulni, játszani" - mondja az [origo]-nak Anna.