Alkotmányellenes pontok a vadászattal kapcsolatos jogszabályokban?

Vágólapra másolva!
Nagy vihart kavartak a vadászattal kapcsolatos jogszabályok módosításával összefüggésben napvilágot látott információk, ám az [origo] információ szerint az ügyben már évekkel ezelőtt beadványokat nyújtottak be az Alkotmánybírósághoz.
Vágólapra másolva!

A taláros testület ezeket a beadványokat úgymond befogadta, ám tárgyalásukra még a mai napig nem került sor; s egyelőre nem is tudni biztosan, mikor is születhet állásfoglalás tartalmukról.

A beadványok szerzője, Kolláth József vadász szerint a vadászattal, a lőfegyvertartással kapcsolatos jogszabályokban több, alkotmányellenes kitétel is található, éppen ennek érdekében tartotta szükségesnek az Alkotmánybíróság utólagos normakontrollját.

Közérdekű tevékenység esetében?

Alkotmányellenes a 348/2006. számú, a védett állatfajok védelmére, tartására, hasznosítására és bemutatására vonatkozó részletes szabályokról szóló kormányrendelet, mondta el a benyújtó.

A rendelet a következőt mondja ki: "a védelemben részesülő állatfaj egyedének a tartása, hasznosítása, illetve bemutatása természetes személy részére akkor engedélyezhető, ha tevékenysége közérdeket szolgál."

Kolláth József szerint viszont a magyar alkotmány biztosítja a tulajdonhoz való jogot, valamint azt is kimondja, hogy Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.

Mi a gyakorlati gond a fenti rendelkezéssel? Például, egy magyar természetes személy vadászni szándékozik például Ausztriában, Romániában, de akár az unión kívül is, jogszerűen megvásárolja egy, adott esetben például Magyarországon védett faj (farkas, zerge, vagy medve) kilövésére vagy megszerzésére vonatkozó (kilövési) engedélyt.

A magyar vadász ily módon helyi vadászati hatóság, vagy szervezet szervezésében jogszerűen vadászik, jogszerűen ejti el, vagy szerzi meg a számára engedélyezett vadat, illetve annak trófeáját.

Ám itthon, a jogszerű szerzés, birtoklás ellenére elutasítják tartási engedélyre vonatkozó kérelmét, mivel az csak akkor adható meg, ha a kérelmezett tevékenység közérdekből szükséges.

Igazolás beszerzése

Ily módon a magyar természetes személynek a magyar alkotmányban foglalt, tulajdonhoz fűződő jogait a hatóságok már mintegy húsz-harminc éve folyamatosan és súlyosan korlátozzák és megsértik.

Ami súlyosbítja ezt a helyzetet az, hogy a kormányrendelet a jogkövető polgárt csalásra is készteti/késztetheti oly módon, hogy szerezzen magának iskolától, múzeumtól igazolást a "kvázi" közérdekre vonatkozóan, így "bizonyítsa" a közérdeket, és "jogosulttá" válhasson a behozatali és tartási engedélyre.

Mindeközben a jogszerűen megszerzett, védett egyed származékának megszerzése, birtoklása nem sérti a természetvédelmi törvényeket, a közérdeket - sem a megszerzés országában, sem pedig Magyarországon.

Egyensúly megtalálása

Kolláth József leszögezte: egyensúlyt kell találni a vadásztársaságok, a mezőgazdaságban, a halászatban dolgozók érdekei és a természet értelmes védelme között. Értelemszerűen nagy szükség van a természet védelmére, a természetvédelmi szervezetekre, hiszen az ő szerepük elengedhetetlen az értelmes szabályozásban és a túlkapások megakadályozásában.

A médiában kialakul polémia kapcsán a természetvédő szervezetek azt hangsúlyozták, hogy a jogalkotó védett állatfajok vadászatának lehetőségét tervezi.

Ám bizonyos természetvédelmi kérdésekben nem kellene átesni a ló túlsó oldalára, a vadászemberek is szeretik a természetet, és a vadásztársaságok keretein belül, saját pénzükből sokat fordítanak az állatok, közöttük a védett madarak és állatok figyelésére, gondozására, etetésére.

A jelenlegi jogszabályok szerint a természetben élő állatok és madarak az állam tulajdonát képezik, ám az általuk a természetben okozott károkat viszont a vadászatra jogosultak kell megfizetniük.

A védett állatok és madarak okozta károkat a mezőgazdasági, halászati, erdészeti gazdálkodóknak azonban senki, az állam sem téríti meg, országos szinten ezzel akár milliárdos veszteséget okozva.

Ezért fontos az egyensúly, bizonyos területeken, bizonyos állatok túlszaporodottak, bőven akad belőlük, nem érdemes fenntartani egy tilalmat, ami esetleg húsz évvel korábban valóban érvényes volt, ám immár túlhaladottá vált - emelte ki Kolláth József.

A fürj "esete"

Tipikus példa a fürj, amely egész Európában vadászható - Magyarországot kivéve. Pedig vonuló madarakról van szó, tavasszal érkeznek meg a Földközi-tenger vidékéről, mégis Magyarországon és a környező országokban teljesen különböző az elbírálás.

Ahol túlszaporodtak az állatok, ott nem érdemes fenntartani az értelmetlen és felesleges tilalmakat. A vadak által okozott károkat pedig a vadászati társaságoknak kell megtéríteniük; ezeket az összegeket befizetésekből, vadásztatásokból, a vadhús eladásából tudják előteremteni.

Pechtol János, az Országos Magyar Vadászati Védegylet ügyvezető elnökének közleménye szerint a vadászati civil szervezetek nyilvánosan kezdeményezték, hogy a nyilatkozatháborút, melyet a vadász- és természetvédő szervezetek folytattak egyes túlszaporodott védett fajok vadászhatóvá tételének felülvizsgálata érdekében, szakmai alapokra helyezve, politikamentesen zárják le.