Majdnem kész a huszonöt dolláros PC

Vágólapra másolva!
A Rollercoaster Tycoon című játékot is megalkotó brit cég vezetője egy pendrive méretű, a tervek szerint mindössze huszonöt dollárból legyártható számítógépet tervez piacra dobni. Az egyelőre prototípus formájában létező minigép teljes értékű PC-ként funkcionál, bár a fejlődő országoknak szánt százdolláros laptoppal ellentétben képernyőt és egeret nem tartalmaz.
Vágólapra másolva!

David Braben a Frontier Developments nevű brit játékfejlesztő cég tulajdonosa, aki korábban az Elite című legendás űrhajószimulátor fejlesztésében is részt vett. A szakember legújabb projektje egy pendrive méretűre lekicsinyített PC, amelyet oktatási célokra szánnak. Braben azért szánta rá magát a kulcstartó nagyságú miniszámítógép kifejlesztésére, mert nem elégedett a programozás oktatásának színvonalával. A játékfejlesztő szerint az utóbbi tíz évben az informatikai oktatás elsősorban a szövegszerkesztésre és más alapvető PC-használati feladatokra koncentrál, míg az olyan területek, mint a programozás, vagy a számítógépek működésének megértése a háttérbe szorultak.Elképzelései szerint a huszonöt dolláros, vagyis négy-ötezer forintos költséggel legyártható miniszámítógépet ingyen juttatná el a téma iránt érdeklődő gyerekeknek, akik gyakorolhatnák ezen a programozási feladatokat.

Braben miniszámítógépe egyébként HDMI-csatlakozón keresztül csatlakoztatható televízióhoz, vagy ilyen illesztővel szerelt monitorhoz. A másik oldalán egyetlen USB-csatlakozó van, amelyen billentyűzet dugható rá. Belsejében egy 700 megahertzes ARM processzor működik, amely mindössze 128 megabájt memóriával társul, az adatokat pedig SD-kártyára lehet elmenteni. A masinán Linux operációs rendszer fut, és internetre is tud csatlakozni, böngészésre is alkalmas, és többek közt irodai programokat is tartalmaz.


A Geek.com videója a miniszámítógépről

A pendrive méretű számítógépet a tervek szerint egy Raspberry Pi nevű jótékonysági alapítványon keresztül terjesztik majd készítői, ez a szervezet a információtechnológiai oktatás népszerűsítését is végzi majd. Pontos megjelenési ideje még nem ismert, várhatóan egy éven belül megkezdődik a végleges hardver tömeggyártása.