Németh Lajos: "Az időjárásban nincs annyi geg"

A Tv2 meteorológusa, Németh Lajos nemrég részt vett egy svájci jótékonysági versenyen, ahol lefutott tizenhárom kilométert, majd a harminc kilométeres hegyi kerékpáros számot is végigcsinálta. Az idén a hatvanegyet betöltő tévés csak húsz évvel ezelőtt döntött úgy, hogy aktív sportolásba kezd, de azóta minden létező fórumon népszerűsíti a rendszeres mozgást. Meteorológus egykori katonatársa miatt lett belőle, Aigner Szilárdot még az egyetemről ismeri, és jó barátja az egykori Tv3-as vicces időjósnak, Horváth Szilárdnak is.

Miért lett meteorológus? Nem olyan szakma, amelyről gyerekkorában álmodozik az ember.

- Valóban, sokáig eszembe sem jutott, bár vidéki gyerekként - vámosmikolai vagyok - erősebben hatottak rám az időjárás viszontagságai, főleg, hogy a nagyszüleim mezőgazdaságból éltek. Az egyetemre matematika-fizika szakos tanárnak jelentkeztem, de előtte még tizenegy hónapra elvittek katonának, ahol olyanokkal osztottak be egy szakaszba, akik szintén ezt a szakpárt választották. Annyira összekovácsolt minket a közös sörözés, hogy azt az egyetemen is folytattuk, mégpedig úgy, hogy minden héten más fizette az estét. Egyik délután azt mondta az épp soros csoporttársam, hogy nem tud jönni, mert meteorológia speciálkollégiumra kell mennie. Én nem hittem el, azt gondoltam, csak azért találta ezt ki, mert nem akar fizetni, úgyhogy elkísértem az órára. Velem együtt öt hallgató volt, a professzor a szobájában tartotta az előadást, amit úgy kezdett, hogy megkínált teával, szóval nagyon kellemesnek tűnt az egész. Elkezdtem járni hozzá, és végül a meteorológia lett a főszakom, innen kerültem 1975-ben az Országos Meteorológiai Szolgálathoz.

Az egyetemre nagyjából Aigner Szilárddal egy időben járt. Ismerte őt akkor?

- Azt hiszem, két évfolyammal járt fölöttem, de mivel mindegyik évfolyamon maroknyi kis csapat volt, mindenki ismert mindenkit, így én is Szilárdot. Őszintén szólva, közös élményünk nem nagyon volt, mert azért más csapatba tartoztunk, én például kollégista voltam, ő pedig nem. Az egyetemi évek alatt más utakat jártunk, de aztán ő is úgy végzett, hogy odakerült az előrejelző osztályhoz, szóval hamar kollégák lettünk. Végül a tévézést is nagyjából egy időben kezdtük, a hetvenes évek végén kezdték el a tévénél foglalkoztatni azokat a meteorológusokat, akik képernyőképesek voltak, mert rájöttek, hogy egy szakember szájából hitelesebb az időjárás-jelentés, mint ha a bemondó olvassa fel, az MTI-től átvett hírként.

Sokat változott amúgy a szakma az elmúlt harminc-egynéhány évben?

- Abszolút más lett. Az utóbbi évtizedekben akkora volt a technikai fejlődés, hogy az a szakmára is óriási hatással volt: a hatvanas, hetvenes években a mért adatok és a hozzáadott információk alapján még csak úgy huszonnégy-harminchat órára lehetett megbízható előrejelzést készíteni; ma már tíz napra előre lehet. Nem azért, mert akkor hülyébbek voltak a meteorológusok, hanem azért, mert ma már rengeteg technikai eszköz - műholdak, radarok stb. - segíti a munkát. A fejlett számítógépek is óriási segítséget jelentenek, hiszen itt adatok millióit kell feldolgozni ahhoz, hogy minél pontosabb előrejelzést lehessen készíteni.

A tévés időjárás-jelentés stílusa is ennyit változott?

- Az időjárás-jelentésnek az én szememben - harminc évvel ezelőtt és most is - az az elsődleges célja, hogy aki odakapcsol, az megtudja, milyen idő várható a következő napokban, mehet-e strandolni a hétvégén. Elsősorban tehát szolgáltató műsorról van szó, ebben az értelemben nem is szabad, hogy megváltozzon. A technikai fejlődés azonban itt is jól látható: ma már szinte bármilyen animációt el lehet készíteni; amikor én kezdtem a Magyar Televízióban, akkor még egy mágneses táblára kézzel rakosgattuk fel a különféle jeleket, napocskát, felhőt. Ha nem is show-vá, de látványos műsorrá fejlődött az időjárás-jelentés.

A Tv3-on volt annak idején egy kifejezetten viccesnek szánt időjós, Horváth Szilárd. Az ő stílusa belefér még ebbe a műfajba ön szerint?

- Én személy szerint nagyon kedvelem Szilárdot, jó cimborám, és tényleg van humora. Annak idején jó volt ez, mert egy csomóan felkapták a fejüket, hogy lám, így is lehet időjárás-jelentést csinálni. Az az egy baj van ezzel, hogy az időjárásban nincs annyi geg, hogy minden nap meg lehessen újítani a műsort - valószínűleg ezért is szűnt meg viszonylag hamar.

Gegeket azért ön is szokott alkalmazni, volt például, hogy Jimmy Jump ugrott be a műsorba.

- Igen, kereskedelmi tévében azért több mindent megengedhetek magamnak, mint ha a közszolgálatinál dolgoznék. A jó ízlés határain belül szívesen viccelek, és szeretek szemléltetést is alkalmazni - például megmutatni egy hógolyót a nézőknek -, hogy jobban érzékeltessem a következő napok időjárását. Szeretem oldottan, lazán csinálni az időjárás-jelentést, de úgy, hogy a tartalom azért ne vesszen el. Jimmy Jump beugrása amúgy nem egy előre kitalált szituáció volt, legalábbis én nem tudtam róla előre: kellett a három évtizedes képernyős rutinom, hogy élő adásban bent tudjak maradni a szerepemben. Azt hamar megtanultam, hogy amikor forog a kamera, akkor viselkedni kell, hisz nem miattam van a műsor, hanem én vagyok a műsor miatt, az akár milliós nagyságrendű néző kedvére.

A nézők az utcán is meg szokták állítani, hogy megmondja, milyen idő lesz másnap?

- Nemcsak autóval járok, de szívesen közlekedem villamossal is, így sokszor odajönnek hozzám az emberek. Általában nagyon udvariasan szólítanak meg, és amikor beszédbe elegyedünk, természetesen szóba kerül az időjárás is - ami amúgy is kedvelt beszédtéma, főleg egy ismerkedés elején. Inzultus soha nem ért, pedig ma is vannak még kevésbé pontos prognózisaim - amelyek általában azért azok, mert mindenki csak a saját lakhelyén figyeli, hogy bejött-e az előrejelzés. A tavalyi, rekordszerűen esős évben volt csak egy vicces esetem: épp a belvárosban sétálgattam, amikor egy hölgy játékosan meglegyintett az ernyőjével, és arra kért, tegyek valamit, mert már nagyon elege van az esőből.

Sportteljesítményéről írt a napokban a sajtó: hogy került be a csapatba, a svájci versenyre?

- Úgy másfél évvel ezelőtt a BMW kiírt egy versenyt azoknak az országoknak, amelyekben forgalmaz, végül tizenkilenc ország ötven csapata vett részt. A magyarországi profi csapat úgy gondolta, hogy kooperál a Tv2-vel, és a csatorna csapatának helyezésétől függően felajánl egy bizonyos összeget a Tűzoltó utcai Gyermekklinika javára. Hat sportág volt: golf, vitorlázás, autós ügyességi verseny, síelés, futás és hegyi kerékpározás - és miután rólam már tudták a Tv2-nél, hogy jó futó vagyok, azt a számot alapból rám bízták, aztán pedig megkaptam mellé a hegyi kerékpározást is. A futószám távja 13,2 kilométer volt, a kerékpározásé pedig harminc: azt tudtam, hogy a futást fogom tudni teljesíteni, viszont még életemben nem kerékpároztam hegyen - de mivel szeretem a kihívásokat, elvállaltam, gyakorlatilag a tudatlanok bátorságával vágtam bele.

A svájci versenyen

Sikerült helytállnia?

- Utólag azt kell, hogy mondjam, nem tudtam, mibe vágok bele. Megvolt ugyan a kellő motivációm - hiszen minél több pénzt akartam szerezni a Gyermekklinikának -, de nagyon kemény volt. Nagyon az alapokról indultam, a profi versenyzők például csak a verseny előtt mutatták meg, hogy hol kell a biciklin váltani. Az elején még szimpatikus volt a dolog, sík aszfalton tekertünk vagy öt kilométert, de aztán meg kellett mászni egy nagy hegyet: ott többször leszálltam, majd' kiköptem a tüdőmet. A legnagyobb megpróbáltatás azonban csak ezután jött, amikor lehetetlen útvonalon, vízmosásokban, sziklák és kidőlt fák között kellett lemenni - még a profik is azt mondták, hogy a közepesnél nehezebb pálya volt, nyilván nem Németh Lajosnak találták ki. De megcsináltam, túléltem, itt vagyok.

A mostani verseny - és más szereplései alapján is - olyannak tűnik, mint akit mindenre rá lehet venni. Van olyan, amit nem vállal?

- Ami vízzel kapcsolatos, olyat nem vállalok, csak a szárazföldi kihívások érdekelnek. Kétszer megpróbáltam járni a vízen, mindkétszer elsüllyedtem, úgyhogy harmadszorra már nem próbáltam meg. Egyébként tényleg minden jó dologban benne vagyok, de az igazi hajtóerő az - és ezért vagyok ott rengeteg rendezvényen -, hogy megmutassuk a magyaroknak, vigyázzanak az egészségükre, mert óriási kincs, amit csak úgy tudunk megőrizni, ha mozgunk. Úgy nem lehet, ahogy én éltem negyvenkét éves koromig, hogy hazaérve a munkából egyből beültem a tévé elé, és kinyitottam egy sört meg egy ropit.

Valóban csak középkorúként kezdett el aktívan sportolni? Hogy indult az egész, hogy tudta rávenni magát egy ilyen szintű életmódváltásra?

- Jövőre lesz húsz éve: negyvenkét éves voltam, amikor a gyerekeim már kezdtek leírni, és jóformán már keresték az öregek otthonát, ahová be tudnak adni. Abban igazuk is volt, hogy körülbelül ötszáz métert tudtam akkor lefutni: egy margitszigeti családi futóversenyen csak az kapott ajándékot, akinek az egész családja befutott a célba, de engem úgy kellett bevonszolni. Akkor határoztam el, hogy kezdek magammal valamit, mert azt szerettem volna, ha a gyermekeim továbbra is tisztelnek - elvégre azért szülő a szülő, hogy felnézzenek rá, példát tudjon mutatni.