Vágólapra másolva!
Kazanyban, a sakkvilágbajnok-jelölti döntő harmadik játszmája 14 lépésben remivel végződött. Az orosz Alekszandr Griscsuk játszott világossal, az izraeli Borisz Gelfand a kilencedik lépésben újított, gyalogot áldozott. Kielégítő ellenértéket kapott, a békekötést Griscsuk ajánlotta. Három döntetlen után hétfőn játsszák a hatjátszmás döntő negyedik partiját, Gelfand lesz a világos.

Érdekesen kezdődött, csalódást okozóan ért véget a világbajnok-jelölti döntő harmadik összecsapása. Az orosz Alekszandr Griscsukot, de a játszmát élőben figyelő és kommentáló nagymestereket is alaposan meglepte az izraeli Borisz Gelfand kilencedik lépésben hozott gyalogáldozata. Sötét meggyorsította haderejének fejlesztését, Griscsuk jelentős időhátrányba is került. Az orosz sakkozó ezúttal sem volt igazán harcos kedvében, a 14. húzását követően maga kínálta a békekötést. A párharc első félidejében három döntetlent láttunk, csak remélhetjük, hogy a második körben nagyon küzdelemre kényszerítik egymást a nagymesterek.

A világbajnok-jelölti döntő harmadik játszmája:
Alekszandr Griscsuk (orosz, 2747) - Borisz Gelfand (izraeli, 2733) döntetlen (Vezércsel, 14)

A világbajnok-jelölti döntő állása:
Alekszandr Griscsuk (orosz, 2747) - Borisz Gelfand (izraeli, 2733) 1,5 - 1,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen)

Ha a hatjátszmás döntő 3-3-ra végződne, akkor új színsorsolás után négy rapidpartit játszanak, 25-25 perc gondolkodási idő és 10-10 másodperc lépésenként. Ha a négy parti sem hoz döntést, következnek a villámpartik, 2-2 játszmás meccsek (5-5 perc és 3-3 másodperc lépésenként). Maximum öt ilyen mérkőzésre kerülhet sor, ha nincs döntés, akkor a "hirtelen halál" játszma következik. A sorsolást megnyerő fél választhat színt. A párbajban világosnak 5, sötétnek 4 perce van, de utóbbinak a döntetlen is elegendő. Fontos, hogy a 61. lépéstől kezdve a küzdő felek lépésenként 3-3 másodpercet is kapnak.

Griscsuk,A (2747) - Gelfand,B (2733)
Vezércsel [D53]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Fg5

A párharc első partijában Alekszandr Griscsuk az 5.Ff4-es változat mellett döntött.

5...h6 6.Fxf6 Fxf6 7.Vb3

Világossal leggyakrabban a 7.e3-as varit játsszák.

7...dxc4 8.Vxc4 0-0 9.g3

Világos elfoglalhatja a centrumot 9.e4-gyel, de az adatbázisban található Timman-Beljavszkij parti is bizonyította, hogy sötétnek kielégítő játéka van a 9...b6 10.e5 Fe7 11.0-0-0 Fb7 12.Fd3 Vd7 13.Fe4 Fxe4 14.Hxe4 Vc6 15.Vxc6 Hxc6 16.a3 Bfd8 folytatásban.

Forrás: [origo]

9...b5!

Gelfand és stábjának újítása. A gyalogáldozattal sötét felgyorsítja haderejének fejlesztését. Griscsuk láthatóan meglepődött, jelentős időhátrányba került, de a kihívást elfogadta, leütötte az áldozatul kínált gyalogot.

10.Vxb5

Gyengébb a 10.Hxb5 Fa6 11.Va4 c5 12.Bd1 (12.Fg2 Vb6 13.Ha3 cxd4 14.Hd2 Fb7 15.He4 Fe7 16.Hc4 Vc7 17.0-0 f5) 12...Vb6 13.e3 Fb7 folytatás.

10...Hd7

Villámgyors válasz.

11.Fg2 c5

Az izraeli nagymester is eltűnődött. A másik lehetősége 11...Bb8 12.Va4 c5 13.0-0 Hb6 14.Va5 cxd4 15.He4 Fb7 16.Hxf6+ Vxf6 17.Bfd1 d3 18.Bxd3 Vxb2 19.Be1 Hc4 volt.

12.0-0

Griscsuk elkerülte a 12.dxc5 Bb8 13.Va4 Bxb2 14.He4 Fe7 15.Va3 Bb8 16.Bd1 Vc7 változatot, ami kiegyenlítéshez vezetett volna.
12...Bb8 13.Va4 a5 14.dxc5 és Griscsuk ajánlatára döntetlen a parti. Sötétnek a 14...Hxc5 15.Vc2 Vb6 16.Bab1 Fa6 17.Bfd1 Bfd8 folytatásban elegendő kompenzációja van a gyalogért. Világosnak a 14.He4 cxd4 15.Hxf6+ Hxf6 16.Vxd4 Fa6 17.b3 Fxe2 18.Bfc1 változat némi esélyt kínált volna.