Vágólapra másolva!
Kis Gábor távozik, további három olimpiai bajnok azonban marad a férfivízilabda-bajnoki címet története során idén először kiérdemlő ZF-Eger játékosa.

Bizonyossá vált, hogy Szécsi Zoltán, Biros Péter és Hosnyánszky Norbert mellett a világbajnok Varga II. Zsolt, továbbá Bundschuh Erik, Kovács Gábor és a kanadai Kevin Graham is a csapat tagjaként pólózik tovább, Gerendás György vezetőedzőnek és segítőjének, Tóth Kálmánnak pedig 2013-ig szóló szerződése van.

A klub keddi sajtótájékoztatóján szintén elhangzott, hogy kisebb költségvetéssel idehaza a bajnoki címvédés, az Euroligában pedig - a sorsolástól függően - a jó szereplés a cél.

Azt is bejelentették, hogy a munkáját elnökségi tagként folytató Halmos R. Pétert az ügyvezető elnöki székben a volt válogatott center, a szívinfarktusa miatt idény közben visszavonulni kényszerült Bárány Attila váltja. Bárány már új minőségében hangoztatta, hogy biztos lábakon áll a klub, s a csapat a jövő szezonban is bajnokesélyes. A végleges keret kialakítása napokon belül befejeződik.

Ulrich Diller, az Egri Vízilabda Klub társadalmi elnöke, a város díszpolgára - akinek cége, a ZF Hungária Kft. 2001 óta félmilliárd forinttal támogatta a pólót - közölte, hogy bár az elmúlt időben 300 névtelen, 25 fenyegető levelet, sőt mérgezett levelet is kapott, amelyekben őt és gyerekeit fenyegették, szponzorként továbbra is marad az egri vízilabdában.

Ha elolvasta a cikket, töltse ki az [origo] focikvízét is, és nyerjen válogatott sporteszközöket!