Botrányos színész, lelőtt gyakornok - távozó sorozatszereplők

Vágólapra másolva!
A frissen véget ért, 2010/2011-es tévés évadban nemcsak pár sorozattól kellett elbúcsúznunk, de a még folytatódó szériákban is akadnak olyan karakterek, akiket nem láthatunk többet a képernyőn. Az Office főnöke hét évad után hagyta ott a címbeli irodát, a Két pasi - meg egy kicsi Charlie Harperjét pedig alakítója, Charlie Sheen botrányai miatt kellett kiírni a történetből. Íme hét sorozatszereplő, akiket az amerikai nézőknek jövőre már nélkülözniük kell - miután a magyar sugárzás olykor évekkel is el van maradva, ne olvasson tovább, ha zavarja, hogy kedvenc sorozatából előre kiderül néhány részlet.
Vágólapra másolva!

Michael Scott, Office

A Dunder Mifflin nem éppen közkedvelt, ám annál magabiztosabb regionális menedzsere, Michael Scott a hetedik évad vége felé távozott, hogy Coloradóban kezdjen új életet menyasszonyával. Alakítója, Steve Carell már 2010 áprilisában jelezte, hogy 2011-ben lejáró szerződését nem kívánja meghosszabbítani, pótlására olyan nevek merültek fel, mint Jim Carrey, Ricky Gervais, Ray Romano, Will Arnett vagy James Spader - akik mindegyike meg is jelent az évadzáró epizódban, mint a Scott helyére jelentkező egy-egy aspiráns.

Forrás: NBC

------------------------------

Charlie Harper, Két pasi - meg egy kicsi

Charlie Sheen közelmúltbeli botrányairól nem csak mi cikkeztünk rengeteget, de a világsajtó is, aminek az lett az eredménye, hogy a színészt kirakták sorozatából, a Két pasi - meg egy kicsi-ből. A későbbiekben Ashton Kutcher fogja helyettesíteni, aki viszont egy másik karaktert alakít majd, nem a nőfaló Charlie Harpert - hogy őt miként tüntetik el az írók a történetből, az még kérdéses, hisz a nyolcadik évad azzal ért véget, hogy Charlie Párizsba utazott Rose-zal, azt tervezve, hogy megkéri a lány kezét.

Forrás: CBS

------------------------------

Dr. Lisa Cuddy, Doktor House

Bár korábban dr. Wilson alakítója, Robert Sean Leonard pedzegette, hogy a nyolcadik évadot már nem vállalja a Doktor House-ból, ő végül is aláírta szerződését - ellentétben Lisa Edelsteinnel, aki nem fogadta el a sorozatot adó Fox feltételeit. A csatorna ugyanis - a csökkenő nézettségre hivatkozva - kevesebb fizetést és kisebb szerepet ajánlott a színésznőnek. Edelstein a címszereplő doki főnökét, majd barátnőjét alakította, előbbit hét, utóbbit egy évadon keresztül.

Forrás: Fox

------------------------------

Vincent Nigel-Murray, Dr. Csont

Vincent Nigel-Murray karaktere a már itthon is lefutott negyedik évadban csatlakozott a Jefferson Intézet munkatársaihoz, hogy a gyakornokok egyikeként megpróbálja pótolni a korábban távozott Zack Addyt. A csapat egyetlen angol tagja remekül végzi a munkáját - sőt mint később kiderül, dr. Brennan kedvencévé is válik - mígnem a hatodik évad utolsó előtti epizódjában egy orvlövész végez vele.

Forrás: Fox

------------------------------

Felicia Tilman, Született feleségek

Felicia Tilman korábban már megbosszulta testvére, Martha Huber halálát: levágta két ujját, és a vérével összekente Paul Young garázsát, majd eltűnt, így a rendőrök azt hitték, hogy a férfi Feliciát is megölte. Ő azonban egy hegyi kunyhóban rejtőzött, a hetedik évadban viszont visszatért, hogy örökre megszabaduljon az azóta már szabadlábon lévő Paultól - ehelyett azonban belerohan kocsijával egy teherautóba, és meghal.

Forrás: ABC

------------------------------

Dr. Lucy Fields, Grace klinika

A hetedik évadban bemutatott doktornő, aki a szülészeten segédkezik, mellesleg Alex Karevvel is kavar, segít a férfinak elfelejteni Izzie-t. Kapcsolatuknak azonban - a rossz időzítés és kommunikációs problémák miatt - hamar vége szakad, Lucy pedig elmegy Afrikába dolgozni. A képernyőről azonban csak a karakter tűnik el, az őt alakító színésznő, Rachael Taylor az új Charlie angyalai-ban kapta meg az egyik főszerepet.

Forrás: ABC

------------------------------

Roy Montgomery, Castle

A krimisorozatban Beckett főnöke Montgomery kapitány, aki mindig a nyomozónő és kéretlen társa, Castle mellett áll, ha azok túl messzire mennek egy nyomozás során. Mint a harmadik évad fináléjában kiderül, azért is viselkedik így, mert fiatal rendőrként részt vett egy akcióban, ami köztetve Beckett anyjának halálához vezetett - végül úgy vezekel, hogy megmenti Beckettet, saját magát áldozva fel a nő helyett.

Forrás: ABC