Cséfalvay: frissíteni kell az egységes piac működését segítő szabályokat

Vágólapra másolva!
Az egységes uniós piaci integráció elmélyülését és felgyorsulását segítő intézkedéscsomag elfogadását sürgeti Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára.
Vágólapra másolva!

Az európai uniós tagországok versenyképességi ügyekkel foglalkozó minisztereinek hétfői találkozója előtt Cséfalvay Zoltán azt mondta, remélhetőleg sikerül véglegesíteni annak a tucatnyi területnek a meghatározását, amiken a közeljövőben gyakorlati lépéseket lehet tenni az egység növelésére. Szerinte a legfontosabb az, hogy frissítsék az egységes piac működését segítő szabályokat. Az államtiktár az uniós belső piac egységének fokozását célzó tervekben is előrelépést remél.

Cséfalvay egy hétvégi interjújában azt mondta, olyan intézkedéscsomagról van szó, aminek "végrehajtása valóban felgyorsíthatja, elmélyítheti a piaci integrációt, s ezzel hozzájárulhat nemcsak Európa hosszabb távú versenyképességéhez, de a gazdasági válságból való gyorsabb kilábaláshoz is". Az uniós szabadalomról szólva az államtitkár úgy fogalmazott, jelenlegi rendszer többlet anyagi terhet jelent a vállalkozóknak, ezért fontos lenne továbblépni a közös szabadalom felé.