Újból feltörték a Sony egyik rendszerét

Vágólapra másolva!
A PlayStation Network teljes leállítását eredményező áprilisi támadást követően ezúttal a Sony Pictures filmstúdió rendszereit törte fel állítása szerint egy hackercsapat.
Vágólapra másolva!

A Lulz Security nevű hackercsoport azt állítja, hogy a SonyPictures.com honlapot kiszolgáló szerverekre betörve mintegy egymillió felhasználó nem titkosított jelszavát, e-mail címét és egyéb személyes adatát kaparintotta meg. A Sony jelenleg vizsgálja a bejelentés valódiságát, de egyelőre nem erősítette meg azt - számolt be a BBC brit közszolgálati médium.

A Sony PlayStation 3 konzoljáról elérhető, szoftverboltot és egymás elleni játékot kínáló Playstation Networköt (PSN) áprilisban érte komoly hackertámadás, amelynek eredményeként a szolgáltatás majdnem egy hónapig elérhetetlenné vált a felhasználók számára. A hackerek mintegy 77 millió felhasználó adatait lopták el erről, illetve a Sony egyéb szolgáltatásairól, például online zene- és videotékájából, a társaság becslései szerint mintegy 170 millió dolláros, vagyis harmincmilliárd forintnak megfelelő kárt okozva.

A PSN feltörését követően a Sony több egyéb rendszerét is támadás érte, a legutóbbi feltörésre mindössze egy nappal azt követően derült fény, hogy a cég bejelentette, hogy a Playstation-hálózat működését az összes országban helyreállította. A legújabb betörést magukra vállaló hackercsoport szerint az egymillió ügyfél adatait egyáltalán nem titkosították, ami