Közeledik a Dawn a Vesta kisbolygóhoz - az első film

Vágólapra másolva!
A bazaltos felszínű Vesta kisbolygóhoz közelít a Dawn-űrszonda, amelynek képeiből elkészült az első film a forgó égitestről.
Vágólapra másolva!

Kulcsfontosságú tudományos kérdésekre adhat választ a Dawn-űrszonda, ha részletesen is tanulmányozni kezdi a Vesta kisbolygót. Ez a legkisebb olyan égitest a Naprendszerben, amelynek felszínén vulkáni kőzeteket azonosítottak. A bazalttal borított Vesta példát mutathat arra, milyen folyamatok szükségesek ahhoz, hogy egy égitesten vulkáni aktivitás induljon.

A forgó Vesta kisbolygó a Dawn-űrszonda felvételein (NASA/JPL-Caltech/UCLA/MPS/DLR/IDA)

A Dawn-űrszonda jelenleg 190 ezer kilométer van a kisbolygótól, amelyet július 16-án ér majd el. A mellékelt videót 2011. június 20-án készítette a szonda, amely a forgó kisbolygót mutatja. A képeken sok részlet még nem látszik, azonban már most egyértelmű, hogy az égitest enyhén lapult, bal felső részén egy nagyobb kráter is látható, és sok egyéb felszíni egyenetlenség van rajta.

Animáció a Dawn-űrszonda küldetéséről

A kisbolygó legérdekesebb becsapódásnyoma, amely a déli sarkvidékén helyezkedik el, még nem egyértelmű a fotókon. Mint arról korábban beszámoltunk, ez az egyik legfurcsább kráter a Naprendszerben, amelynek átmérője majdnem akkora, mint a Vestáé, és emiatt domború az aljzata, centrumában pedig furcsa központi csúcs is azonosítható.