Még ütősebb sztorikat ígér a Spartacus producere

Vágólapra másolva!
A nálunk is vetített sorozat producere, Steven S. DeKnight szerint a közelgő második évad sokkal nagyobb sikerre számíthat, mint az első.
Vágólapra másolva!

DeKnight, a Spartacus-sorozat producere szerint a folytatásban, mely alcíme A bosszú, gigantikus jeleneteket láthatnak a nézők. Az Assignment X megkeresésére elmondta, hogy mikor a Spartacus-on dolgoztak, mindig megpróbálták a legtöbbet kihozni minden helyzetből. "A második évad Javarészt ugyanazt az érzetet kelti majd, mint az előző széria, viszont a sztorik sokkal-sokkal jobbak" - reklámozta produkcióját DeKnight.



A producer jelezte, hogy a legtöbb karakter megmarad, leszámítva a távozó Andy Whitfieldet (aki abszolút főszereplő volt), akinek helyébe Liam McIntyre (a képen) lép. A producer reméli, hogy McIntyre másfajta ábrázolást fog adni a harcosnak. "Értelemszerűen több szempontból szokatlan lesz a karakter a színészcsere miatt, de a személyisége ugyanaz marad" - nyilatkozta.

A Spartacus folytatását 2012 elején láthatják az amerikai nézők a Starzon. Magyarországon a Spartacus: Vér és homok-ot, illetve annak előzménysorozatát, a Spartacus: Az aréna istenei-t az HBO vetítette.