Vágólapra másolva!
Bár még csak a csoporkör ment le az U17-es focivébén, könnyen lehet, hogy máris megvan a gólkirály, az elefántcsontparti Souleymane Coulibaly ugyanis nyolc góljával toronymagasan vezeti a góllövőlistát.

A 16 éves csatár az Ausztrália elleni nyitómeccsen még elég visszafogott volt, egy gólt lőtt csak, csapata ki is kapott 2-1-re, aztán a dánok elleni 4-2-es sikernél az összes gólt ő szerezte, a brazilok ellen pedig triplázott, és ha nem lett volna a 93. percben kapott gól, akkor egyedül verte volna meg a dél-amerikai csapatot.

Az afrikaiak az elszalasztott győzelem ellenére is továbbjutottak a csoportból, és a 16 között a franciákkal játszanak majd.

Az új Drogbának nevezett, de mozgása és alkata alapján inkább Samuel Eto'óra hasonlító Coulibaly egyedül biztosítani tudná egy gólszépségverseny kínálatát, ollózva, bombaerős lövéssel és az alapvonalról is szerzett gólt a vébén, jól cselez, és jobbal-ballal remekül lő.

Coulibaly eddigi nyolc vb-gólja:


Coulibaly jelenleg a Serie A-ba visszajutó Siena játékosa, de a felnőttcsapatba még nem sikerült beverekednie magát, lehet, hogy erre nem is lesz lehetősége mert az AS nevű lap szerint a Real Madrid figyelteti.