Vágólapra másolva!
Pozitív doppingmintát szolgáltatott a németországi női világbajnokságon szerepelt Koreai NDK két labdarúgója.

A Kolumbiával szerdán 0-0-s döntetlent játszott csapatban már nem léphetett pályára Szong Jong Szun és Jong Pok Szim, akiket az utolsó csoportmérkőzés előtt tiltott el a nemzetközi szövetség (FIFA).

A vétkesek végigjátszották a csoportkör első két találkozóját, a harmadik meccs után pedig az egész együttest ellenőrzésre rendelték.

"Szomorú ez a nap, a vb-k történetében először került sor célirányos doppingnyomozásra" - jelentette ki Jiri Dvorak, a FIFA orvosi bizottságának vezetője. Az észak-koreaiak egy ponttal zárták a C csoport küzdelmeit, és nem jutottak be a negyeddöntőbe.