Vágólapra másolva!
Kevesen gondolták volna, hogy a házigazda argentin válogatott számára az utolsó csoportmérkőzés előtt még a legjobb nyolc közé jutás is kérdéses lesz. Lionel Messiék az első két találkozón egyaránt csak döntetlent játszottak, így aztán Costa Rica ellen mindenképpen nyerniük kell ahhoz, hogy biztosan ott legyenek a negyeddöntőben. Bolívia és Kolumbia ellen éppen az a csapatrész mondott csődöt, amelytől a legtöbbet várták az argentin drukkerek: a támadósor.

A csapat a két meccsen mindössze egyetlen gólra volt képes, és ezért az argentin napilap, a Clarín információi szerint a szövetségi kapitány, Sergio Batista nemcsak személyi változtatásokra készül az utolsó találkozón, hanem a taktikát is módosítani akarja.

Az argentinok eddig 4-3-3-as felállásban futballoztak, többek között azért is, mert Messi az FC Barcelonában szintén ebben a szisztémában szerepel. Mostanra azonban kiderült, hogy a katalánok játékát nem lehet lemásolni - ahhoz hosszú évek gyakorlása szükséges. Így aztán Batista úgy tervezi, hogy Costa Rica ellen 4-2-1-3-as játékrendszerben küldi pályára csapatát, és a klasszikus argentin tradícióknak megfelelő "enganche", azaz kapocs a védekező középpályások és a csatársor között Messi lesz.

A tavalyi világbajnokságon Diego Maradona valami hasonlóval próbálkozott, több-kevesebb sikerrel, és Batista ezt a szisztémát alkalmazva vezette olimpiai diadalra Argentínát 2008-ban Pekingben. A nagy különbség, hogy Messi akkor előretolva játszott, az enganche pedig Juan Román Riquelme volt. Ő most nem áll rendelkezésre, így a Barca sztárja játszhat karmesterként, előtte pedig várhatóan az Ángel di María, Gonzalo Higuaín, Sergio Agüero trió futballozhat - vagyis Carlos Tévez és Ezequiel Lavezzi is kikerül a csapatból. A középpályán az Esteban Cambiasso, Ever Banega, Javier Mascherano hármasból csak ketten szerepelhetnek, de a Clarín szerint Batista azt még nem döntötte el, hogy innen ki marad majd ki.

www.global-soccer.eu