Vágólapra másolva!
A tizennégyszeres olimpiai bajnok Michael Phelps a számára kiábrándító 2010-es évvel ellentétben most újra jó erőben érzi magát, és már alig várja a sanghaji vizes világbajnokság úszóversenyeinek vasárnapi nyitányát.

A 26 éves amerikai sztársportoló szombati sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy túljutott korábbi problémáin, és újra élvezi az úszást. "Úgy érzem magam, mint régen, újra izgalommal és örömmel tölt el, hogy a medence közelében lehetek" - fogalmazott Phelps, aki elárulta, hogy amíg tavaly többször előfordult, hogy nem volt kedve edzeni, és nem is ment el tréningekre, addig ebben az évben ismét lelkiismeretesen készült.

Phelps Sanghajban összesen hét, egyéniben pedig négy számban rajtol: 100 és 200 pillangón, 200 gyorson és 200 vegyesen lesz majd ott a mezőnyben. Pillangón és vegyesen így megküzd majd többek között Cseh Lászlóval is.