Vágólapra másolva!
A várakozásoknak megfelelően a Manchester City leigazolta Sergio Agüerót: az Atlético Madridtól érkező argentin labdarúgó csütörtökön aláírta öt évre szóló szerződését.

A 23 esztendős támadóért - aki a 16-os mezt kapta új csapatánál - brit sajtóértesülések szerint 38 millió fontot fizetett a manchesteri klub.

Roberto Mancini vezetőedző így bőségesen válogathat a csatárok közül, ugyanis Mario Balotelli és Edin Dzeko is ott van a keretben. Azzal, hogy Agüerót megszerezték, szinte biztos, hogy egy másik argentin, Carlos Tévez távozik az együttesből - ahogy ezt ő maga már többször is kijelentette.

Agüero 2010-ben Európa Ligát nyert az Atléticóval, amelyet 2006 óta erősített, és 175 mérkőzésen 74 gólt jegyzett a madridi gárdában.