Vágólapra másolva!
Kozák Danuta már túltette magát azon, hogy a szegedi világbajnokságon annak ellenére nem indulhat el kétszáz egyesben, hogy megnyerte a válogatót. Szerinte az Európa-bajnokságon az ügy miatti idegeskedése is rányomta a bélyegét a teljesítményére, és bár a döntést elfogadja, annak módját nem tartja korrektnek. A vb-n egyesben, páros és négyesben is induló kajakos az egyes számában a legmagabiztosabb, azt mondja, ha megcsinálja, amit tud, akkor nem lehet másé az aranyérem.

"Nem, semmi közöm a focihoz, ez egy itteni lepedő" - hárítja az első kérdést Kozák Danuta, miután megigazít valamit a Bayern München-es lepedővel letakart ágya mellett. Közben a fotósnak elárulja, hogy délután 4-kor megy futni, lehalkítja az előtérben harsogó tévét, és már ecseteli is a világbajnoki felkészülést kitartóan kísérő rossz időt. "Máskor hajtasz, nem kapsz levegőt és 40 fok van. Ettől azért sokkal jobb ez a mostani, én kicsit örülök is neki. Persze Kati (Kovács Katalin - a szerk.) például azt mondja, hogy a vízen nincsen meleg, de szerintem borzalmas forróságban edzeni."

Azért a hűvösebb időben is akadtak kemény pillanatok, főleg az első, alapozó hetekben. "Volt, hogy úgy ültünk be a hajóba, hogy mindannyian hullák voltunk" - meséli a háromszoros világbajnok. "Feri (Csipes Ferenc - a szerk.) megtartotta az edzést, mi meg támasztottuk egymást a lapáttal, és kérdezgettük egymástól, hogy élsz még? Aztán ilyenkor van úgy, hogy egy jó ebéd meg egy alvás átlendít, de olyan is, hogy belekerülsz egy gödörbe, és akkor sokáig lehet kapargatni magad."

Kozák Danuta saját bevallása szerint a nyári Eb-n is teljesen kimerült, ehhez képest négy számban indulva két arannyal és egy ezüstéremmel tért haza Belgrádból. "Lényegében negyven percenként futamom volt, így a kétszázas egyesen nem voltam túl friss, nem találtam a csapásszámot, és kilencedik lettem. Aztán a kétszázas kettesben ott volt előttem Kati, és tudott adni egy csapást, ami nekem egyesben már nem volt meg. Ennyit számít a másik ember. Aztán meg az is ad egy lelki töltést, hogy a másikért megcsinálod, és így te is tudsz beleadni erőt a hajóba."

A fiatal kajakos azt sem titkolja, hogy a belgrádi kétszáz egyes kudarcában az idegesség is benne volt a számot övező huzavona miatt. Storcz Botond szövetségi kapitány ugyanis az olimpiai kvóták maximalizálására hivatkozva a vb-n már nem Kozákot indítja K-1 200-on, annak ellenére, hogy ő nyerte a válogatót. "Kérdezhet róla, de igazából nem tudnék újat mondani azokhoz képest, amiket már elmondtam, lerágott csont. A klubnál azóta voltak beszélgetések az ügyről, de nem történt további lépés. Amúgy kértem is Horváth Gábor szakosztályvezetőtől, hogy lehetőleg nekem ne kelljen ezzel foglalkoznom, minek idegeskedjek miatta. Sikerült már lezárnom."

Kozák Danuta szerint meg lehet érteni a másik fél álláspontját is, a döntés módját viszont nem tartja korrektnek. "Azt nem értem, hogy minek állítottak akkor oda a szétlövésre. Az asztalra kellet volna csapni, és azt mondani, hogy nem mégy szétlövésre, mert ez és ez van. Biztos ugyanúgy fájt volna, de elfogadtam volna, mint a kapitány döntését."

Ha csak a válogató eredményei számítanának, összesen öt számban indulna Kozák Danuta a vb-n. "Kemény sorozat, és elismerem, megvan a kockázata, de én szívesen vállalom. Egyébként lehetett volna jobb időbeosztást is csinálni, és ha jól tudom, készült is egy, de a nemzetközi szövetség azt nem engedélyezte, helyette ezt küldte vissza. Mondjuk én az 1000 döntők kellős közepére biztos nem tenném be a női 500 négyest, mert így a női négyes nem tud rámenni a pályára, csak a felevező sávban melegíthetünk, várva, amíg lemegy az előttünk lévő futam. De hát ez van, ezt kell megoldani."

Fotó: Hajdú D. András [origo]

A szegedi világbajnokságra tekintve Kozák az ötszáz egyesben a legmagabiztosabb. "Ha megcsinálom, amit tudok, akkor ott nincs gond" - mondja a számban az utóbbi két Eb-t megnyerő, Belgrádban egy hajóhosszal első kajakos. "De azért figyelni kell, mert a vb-re sokan beleerősítenek azok után, hogy az Eb-n csak felmérik magukat. Tavaly például az Eb-n még én nyertem, aztán az ukrán Oszipenko már megverte Natasát a vb-n."

A kétszázas párosban Kovács Katalinnal szintén friss Eb-győztesként indulnak, de itt korántsem annyira tiszta a helyzet. "Teljesen kiszámíthatatlan szám, és az Eb-n indult országokon kívül jönnek az amerikaiak, új-zélandiak, és az ausztrálok is gyorsak."

A harmadik aranyesély a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Benedek Dalma négyesé ötszáz méteren. "Itt az idén összeültetett fehéroroszok meglepetésre megnyerték az összes Világkupát és az Eb-t is, utóbbit előttünk, nagyon szeretnénk már megverni őket. Az Eb előtt csak pár napunk volt összeszokni, ezzel most nem lesz gond, és az is segít valamilyen szinten, hogy a mostani négyesben hárman dominósok vagyunk."

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Bár már kevesebb mint egy év van hátra, az olimpiára még nem gondol Kozák Danuta. Nem is lenne sok értelme, mert csak a kvóták száma lesz meg ebben az évben, az, hogy ki indul a négy olimpiai női számban, csak a jövő évi válogatók után dől el. A szolnoki edzőtáborban a kvalifikáció nehézségét Szabó Gabriella úgy fogalmazta meg, hogy egy magyar kajak-kenusnak kijutni az olimpiára felér egy olimpiai arannyal. Kozák Danuta ugyanakkor azt is elárulta, hogy a magyaroknál valószínűleg nem lehet majd átfedés a K-1 500 és a K-2 500 között.

A Honvéd sportolója eredményei alapján akár a négyesben és az egyesben is ott lehet Londonban, de óvatosan fogalmaz. "Akár az is sikerülhet, de addig még rengeteg minden történhet. Jöhet sérülés, és sokan vagyunk, visszatér Natasa, ott lesz Kati, Tami, Gabi, Dalma."

Arra a felvetésre, hogy az idei eredményei alapján rövidesen akár első számú női kajakossá válhat, egy mosoly és egy rövid válasz érkezik: "Lehetek, de hát majd jövőre kiderül."