Vágólapra másolva!
Egyelőre 13 fős az augusztus 27-én kezdődő atlétikai világbajnokságra készülő magyar válogatott, a csapatnévsort hétfőre kell véglegesíteni.

Dornbach Ildikó szakmai igazgató kedden elmondta, a hétvégi versenyeken még egy-két versenyzőnek van esélye szintteljesítésre.

"A csapat fele dobókból áll, öten pedig dupláznak, azaz a héten Kínában kezdődő Universiadén és a dél-koreai vb-n is rajthoz állnak" - nyilatkozott Dornbach. Hozzátette: a 13 atléta mellett további négy teljesítette a szintet, de különböző okok miatt nem indul a vb-n.

"A junior Európa-bajnokságot nyert Deák Nagy Marcellnek idei feladatai után bőven elég lesz az Universiade, nem kell őt kifacsarni" - mondta a szakmai igazgató.

A 110 m gáton utánpótlás Eb-ezüstérmes Baji Balázs, Minczér Albert (3000 m akadály), Farkas Györgyi (hétpróba), Márton Anita (súly) és Orbán Éva (kalapács) Sencsenből, az Universiadéről utazik át Teguba. Így esetükben az akklimatizálódás nem lesz gond, a többiek 6-7 nappal versenyük előtt érkeznek majd Dél-Koreába.

Dornbach jelezte, egy éremmel már elégedett lenne a vb-n. A dobogóra idei eredményei alapján is eséllyel pályázik a tavaly Eb-harmadik kalapácsvető Pars Krisztián és a diszkoszvető Kővágó Zoltán, aki a budapesti Gyulai István-emlékversenyen elért 69,50 méterrel vezeti a világranglistát.

A vb-re készülő csapat:
férfiak:
Pars Krisztián, Németh Kristóf (kalapács), Kővágó Zoltán, Fazekas Róbert (diszkosz), Kürthy Lajos (súly), Kiss Dániel, Baji Balázs (110 m gát), Minczér Albert (3000 m akadály)

nők:
Papp Krisztina (10 ezer m), Orbán Éva (kalapács), Márton Anita (súly), Farkas Györgyi (hétpróba), Madarász Viktória (20 km gyaloglás)