Vágólapra másolva!
Feladta rekordkísérletét Diana Nyad, aki azt tervezte, hogy a világon elsőként ússza át a Floridai-szorost cápaketrec nélkül.

A 61 éves, egykoron a világ legjobbjai közé tartozó hosszútávúszó az előzetes tervek szerint 60 óra alatt akarta megtenni a Havanna és Key West közötti 166 kilométeres távot, ám 29 óra után feladta.

Matt Sloane, a CNN hírcsatorna munkatársa, aki az úszót kísérő hajón tartózkodott, hétfőn már azt írta a Twitter nevű közösségi oldalon, hogy Nyad a vállát fájlalta, és az asztmával is meggyűlt a baja, végül akkor döntött a rekordkísérlet feladása mellett, mikor rájött a hányás.

"Egyáltalán nem vagyok szomorú, ez volt a megfelelő döntés" - nyilatkozta a CNN-nek Nyad, aki 1978-ban szintén megpróbálkozott a szoros átúszásával, de akkor sem járt sikerrel.

Nyadet egy cápavédelmi csapat víz alatti elektromos cápahálóval felszerelt kajakokkal kísérte, és arra az esetre is volt vészforgatókönyv, ha ezek nem működtek volna, ilyenkor egy csapatnyi búvár állt készenlétben, hogy beugorjon a cápák közé, és elriassza őket.