Vágólapra másolva!
Lassana Diarra nem fért be a Real Madrid végleges, 25 fős keretébe, amelyet José Mourinho edző alakított ki a felkészülési időszak végén. A francia védekező középpályás így visszatérhet Angliába, a Tottenhamhez.

Lassana Diarra korábban játszott az Arsenalban, a Chelsea-ben és a Portsmouth-ban is, utóbbi csapatnál pedig Harry Redknapp volt az edzője, aki jelenleg a Tottenhamet irányítja. A Spursnek kifejezetten sok középső középpályása van, ezen a poszton a Redknapp számolhat Tom Huddlestone-nal, Sandróval, Luka Modriccsal, Wilson Palaciosszal és Jermaine Jenasszal is.

Utóbbi kettő azonban megfelelő ajánlat esetén távozhat, Modricért pedig a Chelsea ajánlott csillagászati összeget, bár a horvátot a klub semmiképpen nem akarja eladni.

Ugyanakkor a Diarra - akinek a játékát kedveli Redknapp - sem lesz olcsó, a hírek szerint a Real húszmillió eurót kér érte. A két klub felvette a kapcsolatot, és elképzelhető, hogy a Tottenhamnek sikerül ebből lealkudni valamennyit, de ez esetben még mindig ott van Diarra fizetése, ami a Realnál heti 120 ezer font, amennyit a londoniak aligha adhatnak meg neki.

További átigazolási hírek

A Blackburn Rovers leigazolta a Partizan Beograd középpályását, Radoslav Petrovicot.

Az ír Derry City középpályása, James McClean lett a Sunderland tizedik új igazolása a nyáron.

A Bayer Leverkusen svájci csatárát, Eren Derdiyokot a Napoli szemelte ki.

A Palermo középhátvédje, Cesare Bovo a Fiorentinában köthet ki.

Az Atlético Madrid legújabb kiszemeltje a Galatasaray középpályása, Arda Turan.

Az Arsenal mexikói támadóját, Carlos Velát a Lorient szeretné kölcsönvenni.

www.global-soccer.eu