Megtalálták a legsötétebb bolygót

Vágólapra másolva!
Koromfekete bolygó található a Sárkány-csillagképben. A TrES-2b jelű, Jupiter-méretű, Naprendszeren kívüli gázóriás a ráeső napfénynek alig egy százalékát tükrözi vissza.
Vágólapra másolva!

Azonosították az eddigi legsötétebb Naprendszeren kívüli bolygót, azaz exobolygót. A kutatásról a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society legújabb számában jelentették meg tanulmányukat amerikai csillagászok. A planétát 2006-ban a Transzatlanti Exobolygó-kutató Rendszer (TrES, Trans-Atlantic Exoplanet Survey) segítségével fedezték fel, de csak most vizsgálták a NASA Kepler-űrtávcsővel, amely képes nagy pontossággal mérni a távoli csillagok fényességét.

Az exobolygó a 750 fényévnyire található GSC 03549-02811 katalógusjelű csillag körül kering. Egy év (tehát a csillaga körüli egy keringés) két és fél földi napig tart rajta, de mivel kötött a tengelyforgása, egyik oldalán állandóan nappal, másikon éjszaka van.

A hozzá feltehetőleg hasonló tömegű Jupiter a Naprendszerben a ráeső fénynek több mint a harmadát visszatükrözi ammóniafelhői révén. A TrES-2b viszont a bolygón uralkodó 1000 Celsius fokos hőmérséklet miatt nem tehetett szert ammóniafátyolra, helyette légkörét fényelnyelő anyagok - porlasztott nátrium és kálium, valamint titán-oxid alkotja, bár ezek egyike sem magyarázza meg teljesen, hogy miért oly sötét az égitest.

"A TrES-2b kevésbé tükrözi vissza a fényt, mint a fekete akrilfesték" - hangsúlyozta David Kipping, a Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ csillagásza, a tanulmány vezető szerzője. David Spiegel, a Princeton Egyetem asztronómusa, a tanulmány társszerzője azonban megjegyzi, hogy a koromfekete bolygó oly forró, hogy a koromfekete égitestet egyfajta halvány vöröses izzás veszi körül.

Forrás: David A. Aguilar (CfA)
Fantáziarajz a TrES-2b exobolygóról (David A. Aguilar, CfA)