Vágólapra másolva!
Robbie Keane a Tottenhamnél nélkülözött ír válogatott csatár az amerikai bajnokságban (MLS) szereplő Los Angeles Galaxy játékosa lesz.

Amikor a Liverpool 2008 nyarán 19 millió fontért négyéves szerződést kötött a Tottenham sztárjával, Robbie Keane-nel, az ír csatárnak gyerekkori álma teljesült, és a bizalom jeléül megkapta a Vörösöknél legendásnak számító hetes mezt, amelyben Kenny Dalglish és Kevin Keegan is játszott korábban.

Hiába a nagy várakozás, Keane megégette magát a Liverpoolnál, 19 meccsen öt gólig jutott, 2009 januárjában pedig visszatért a Tottenhamhez, amely azóta a Celticnek és a West Hamnek is kölcsönadta, jelezve, hogy a korábbi emblematikus figura már közel sem nélkülözhetetlen.

Miután Harry Redknapp, a Spurs edzője kijelentette, hogy a heti 65 ezer fontot kereső Keane-re nem tart igényt, előbb a másodosztályú Leicester próbálta megszerezni, végül az MLS-ben szereplő Los Angeles Galaxy lett a befutó, amely 2,2 millió fontot fizet érte.

Keane két évre írt alá David Beckham csapatához, ahol ezen időszak alatt 6 millió font kerül a bankszámlájára. Keane azután került képbe a Galaxynél, hogy kiderült, a kolumbiai Juan Pablo Angel a Philadelphiához igazol.