8,5 milliárd forintot csoportosít át a kormány a Malév tőkerendezésére

Vágólapra másolva!
A kormány 8,5 milliárd forintot csoportosít át az idei költségvetésben a rendkívüli kormányzati intézkedések cím terhére a Malév tőkerendezésére - áll a hétfői Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletben. 
Vágólapra másolva!

Azonnali hatállyal rendelte el 8,5 milliárd forint átcsoportosítását az idei költségvetésben a Malév tőkerendezésére a kormány. A hétfői Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a rendkívüli kormányzati intézkedések cím terhére végrehajtandó átcsoportosítás azonnali hatályú, felelőse Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.

A Malév kedden közgyűlést tart, amelyen - hasonlóan az eddigi, felfüggesztett közgyűlésekhez - a tőkerendezés lesz a fő téma.

A légitársaság 22,5 milliárd forint negatív saját tőkével működött tavaly, és a gazdasági társaságokról szóló törvény szerint ezt mielőbb rendezni kell.

A tőkerendezést a fő tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek (MNV) a beszámoló május 25-i elfogadását követő 90 napon belül, tehát augusztus 25-ig maradéktalanul végre kell hajtania, de ehhez szükséges a közgyűlési határozat. Az utóbbi hónapokban több közgyűlést is összehívtak a pénzügyek rendezésére; a legutóbbi, augusztus 10-i közgyűlésen az MNV közlése szerint végül azért nem tárgyaltak a társaság tőkerendezéséről, mert a közgyűlés összehívásáig - a rendelkezésre álló rövid idő miatt - még nem született meg a fedezet biztosításához szükséges valamennyi döntés.

Az MNV júniusban 4,5 milliárd forint pénzbeli hozzájárulásról döntött.