Kézzel is megfogható a leghidegebb csillag

Vágólapra másolva!
Mindössze 25 Celsius-fokos a légköre egy most azonosított barna törpének. Az infravörös tartományban kimutatott égitest félig bolygónak, félig csillagnak számít, és jellemzői sokat elárulnak az ilyen objektumok kialakulásáról.
Vágólapra másolva!

Az átlagos emberi testnél is hidegebb az a csillagok és bolygók közötti átmeneti objektum, amelyet most fedeztek fel a WISE-űrtávcsővel. Az infravörös tartományban akadtak az alig pislákoló égitestre, amely mindössze 40 fényév távolságra van tőlünk.

Egy évtizede keresik intenzíven, de csak most akadtak az Y törpéknek nevezett hideg csillagok nyomára a csillagászok. Ezek a barna törpék, vagyis a "félresikerült csillagok" alcsoportját képviselik, és a leghidegebb csillagoknak is tekinthetők. Az ilyen objektumokban nem történik olyan fúziós energiatermelés, mint a Napban és a hozzá hasonló többi fősorozati csillagban. Kialakulásuk után egy ideig még melegek, de aztán lehűlnek, és alig sugároznak. Ezért leginkább az infravörös tartományban nyomozhatók.

Az Y törpék sokat elárulnak az óriásbolygók összeállásáról és légkörük jellemzőiről. Az infravörös hullámhosszakon dolgozó WISE-űrszonda eddig közel száz barna törpét fedezett fel. Ezek között hat rendkívül hideg Y törpe akadt, és a fent említett WISE 1828+2650 jelű égitest a leghidegebb. Utóbbi jellemző légköri hőmérséklete alig 25 Celsius-fok, ilyen alacsony hőmérsékletű csillaglégkört korábban még nem sikerült megfigyelni.