Több mint kétszáz ember kaphat munkát a salgótarjáni üveggyárban

Vágólapra másolva!
A felszámolás alatt lévő salgótarjáni üzemet az önkormányzat becslése szerint másfél milliárd forintos befektetéssel lehetne újraindítani. Első körben több mint kétszáz emernek adhat munkát az üzem, később tovűbbi száz-százötven ember felvételére kerülhet sor.
Vágólapra másolva!

Az önkormányzat kezdeményezésére salgótarjáni vállalkozókból megalakult Tarján Glass Kft. pályázatot adott be a felszámolás alatt álló öblösüveggyár megvételére; kedvező elbírálás esetén még az idén újraindulhatna a termelés, és 220 embert foglalkoztatnának a gyárban - közölte Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz), Salgótarján polgármestere hétfőn.

A városvezető közölte, a gyárra pályázó, egymillió forint törzstőkével létrehozott kft.-ben az önkormányzatnak 250 ezer forint névértékű üzletrésze van, a tulajdonszerzésre a banki garanciák miatt hozták meg. A polgármester szerint 1,5 milliárd forintból lehet újraindítani a gyárat, a kft. ehhez 800 millió forintos banki hitelt venne fel. Ha a Tarján Glass kezébe került a gyár, akkor még ebben az évben megindulhat a termelés kétszázhúsz ember foglalkoztatásával - mondta Székyné Sztrémi Melinda. Hozzátette, kétszázötven régi dolgozó neve, elérhetősége van az önkormányzatnál másfél éve, közülük 100-110 regisztrált munkanélküli.

A termelést a kehelygyártással kezdenék meg, a következő lépcső lenne a palackgyártás, ami újabb 100-150 ember foglalkoztatását jelentené. A polgármester az előzményekről elmondta: a gazdasági társaság létrehozását az indokolta, hogy állami segítséget csak működő gyárhoz adhatnak, ez derült ki a korábban Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárral és Fellegi Tamás fejlesztési miniszterrel folytatott megbeszélésekből. Székyné Sztrémi Melinda közölte azt is, hogy tárgyalt a Magyar Borászok Szövetségével is, mert a palackokat jelenleg külföldről beszerző borászok potenciális vevők lehetnek, az utóbbi években kelyheket előállító öblösüveggyárba pedig kis ráfordítással beállíthatók olyan gépsorok, amelyekkel palackot is lehet gyártani.