Ethan Hawke zsaru lesz egy új sorozatban

Vágólapra másolva!
Ethan Hawke egy rendőrpárosról szóló sorozatban fog játszani, miután előző tévés projektje nem valósult meg.
Vágólapra másolva!

Ethan Hawke-ot, miután a Fox studióval közösen tervezett Exit Strategy című sorozata nem valósult meg, egy bűnügyi sorozatban láthatjuk majd, amelynek munkacíme Blue Tilt. Az NBC szériájának történetének középpontjában egy nyomozópáros áll majd, akik meglehetősen nehezen egyeztetik össze mukájukat zűrös magánéletükkel. A gyilkossági nyomozók egyike házas és gyermeke is van, a páros másik tagja pedig elvált. Ethan Hawk társát a többek között az Esküdt ellenségek: Bűnös szándék című sorozatból ismert Vincent D'Onofrio fogja alakítani.

A történetért az író és producer Chris Brancato felel majd, aki szintén az Esküdt ellenségek: Bűnös szándék-hoz kapcsolható, hiszen egyik forgatókönyvírója volt a szériának. Hawke nem csupán színészként, de D'Onofrio és Brancato mellett producerként is részt vesz a sorozat készítésében. Az amerikai színész egyébként kedveli a zsaru-szerepeket, hiszen számatlanszor láthattuk a mozivásznon rendőrként, például a Kiképzés-ben, a 13-as rendőrörs-ben vagy a Brooklyn mélyén-ben.

Hawke egy másik tévés mini-sorozatban is szerepelt mostanában, a 2010-ben forgatott Moby Dick-ben.