Vágólapra másolva!
A tizenhat közé jutásért rendezett első forduló után a főtáblán egyedüli magyarként állva maradt 66 kilós Wöller Gergő vereséget szenvedett a nyolcaddöntőben az isztambuli olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon.

A 28 éves magyar birkózó az ecuadori Yoan Blanco Reinoso legyőzése után az idei Európa-bajnokkal, az azeri Dzsabrajil Haszanovval mérkőzött meg. Sokáig meddő tusakodás folyt a szőnyegen, majd Haszanov hirtelen gyorsvonatként kitolta az érvényes területről Wöllert. A második menet sem volt sokkal izgalmasabb, az azeri próbálkozott, és végül földharcban sikerült a magyar mögé kerülnie. Wöller túlzottan is óvatos volt, még hátrányban sem mert akciót kezdeni, így pedig esélye sem volt egyenlíteni.

Mindkét éremesélyesnek vélt magyar, a 74 kilós Hatos Gábor és a 120 kilós Ligeti Dániel is kikapott az első mérkőzésén, ezután mindhárom magyar abban reménykedett, hogy legyőzőik a fináléba jutnak, és akkor ők a vigaszágon folytathatják a küzdelmet az olimpiai kvótáért és a bronzéremért, Haszanov azonban már a negyeddöntőben kikapott, míg Hatos és Ligeti győztes ellenfele az elődöntőben szenvedett vereséget.

Kiesésük egyúttal azt is jelenti, hogy a magyar szabadfogású csapat egyetlen olimpiai kvótát sem szerzett a vb-n, amelyen minden súlycsoport első hat helyezettje jutott londoni indulási joghoz. A magyarok összesen három kvótát szereztek: a nőknél a 63 kilós Sastin Marianna ezüstérmével, míg a kötöttfogásúaknál az 55 kilós Módos Péter és a 120 kilós Deák Bárdos Mihály ötödik helyével váltott repülőjegyet Londonba.