Vágólapra másolva!
Hivatalossá vált, hogy Claudio Ranieri váltja a szerdán menesztett Gian Piero Gasperinit, a 2010-ben Bajnokok Ligája-győztes Internazionale labdarúgócsapatának vezetőedzői posztján.

A milánói klub a honlapján jelentette be csütörtök délben, hogy Ranieri szerződése 2013. június 30-ig él.

Az 59 éves Ranieri, aki korábban dolgozott többek között a Napolinál, a Fiorentinnál, a Valenciánál, az Atlético Madridnál, a Chelsea-nél, a Juventusnál és az AS Románál, legutóbb éppen Tottiékat irányította, de februári távozása óta csapat nélkül állt.

Az Inter az idényben sorozatban ötödik mérkőzésén maradt nyeretlen, amikor kedden 3-1-re kikapott az újonc Novarától, ezután Massimo Moratti klubelnök szerdán közleményben jelentette be, hogy Gasperininek megköszönték eddigi munkáját.