Jude Law elvarázsol minket - előzetes

Vágólapra másolva!
Habár kifejezetten gyerekfilmet még nem csinált, Martin Scorsese például az Aviátor-ral bizonyította, hogy elragadóan tud mesélni, és nagyon ért ahhoz, hogy egy letűnt korba varázsolja a nézőt. Hugo című filmjének új előzetese azt sejteti, hogy most is nagy hatást gyakorol majd a 30-as években játszódó történettel, amiben egy árva kisfiú (Asa Butterfield) összebarátkozik egy kislánnyal (Chloe Moretz), akinek a révén különös felfedezést tesz egy öregemberről és egy apja által ráhagyott robotról.http://videa.hu/flvplayer.swf?v=89cR7YlEAJMPrn6R A parádés szereposztású filmben Jude Law alakítja a fiú apját (visszaemlékezésekben), Sacha Baron Cohen annak a pályaudvarnak a gonosz állomásfőnökét játssza, ahol a fiú lakik, Ben Kingsley pedig az említett titokzatos öregember. Kisebb szerepekben feltűnik Emily Mortimer, Michael Pitt és Ray Winstone is. A Playlist blog egyik szerzője már látta a majdnem kész filmet a New York-i filmfesztiválon, és elragadtatva számol be a hangulatáról és vizuális bravúrjairól, ugyanakkor megjegyzi, hogy a mai fantasykhez szokott gyerekek számára kicsit lassúnak tűnhet majd. A Hugo Magyarországon február 9-én kerül a mozikba.
Vágólapra másolva!