Vágólapra másolva!
Szélig Viktor gyomorpanaszok miatt kihagyja a miskolci tornára készülő magyar jégkorong-válogatott csütörtöki edzéseit, de reményei szerint a pénteki első fordulóban már pályára léphet Japán ellen.

"A családomon végigmegy ez a betegség, éjjel hánytam, így a szállodai szobában maradtam. Nagyon szeretnék játszani pénteken" - mondta a francia Briancon védője, a válogatott csapatkapitánya.

A magyar szövetség csütörtökre vár állásfoglalást a nemzetközi szövetségtől arra, hogy a Svédországban junior mérkőzésen a bíró szidalmazásáért november 20-ig eltiltott Hári János köteles-e kihagyni nemzetközi mérkőzést. Ha igen, akkor a 19 éves csatár felnőtt válogatottbeli debütálására még várni kell.

A miskolci tornán szombaton az olasz, vasárnap pedig az osztrák együttes lesz az ellenfél.