Vágólapra másolva!
Az Eb-pótselejtezők és a dél-amerikai vb-selejtezők mellett barátságos találkozók egész sorát rendezték múlt héten. A brit csapatoknak különösen jól ment, Luis Suárez kivételével ők alkotják a heti világválogatott teljes középpályáját és csatársorát. De az uruguayi is a Liverpool légiósa, tehát nem közömbös a briteknek.

Kapus:

Diego Benaglio (Svájc): A svájci válogatott lemaradt az Európa-bajnokságról, így a hollandok elleni barátságos mérkőzésen elért döntetlen nem sok vigaszt jelentett a drukkerek számára. Hogy a vb-ezüstérmes nem tudott nyerni, az elsősorban Benagliónak volt köszönhető, aki mindent védett.

Hátvédek:

Christian Vargas (Bolívia): Az argentin válogatott nagy meglepetésre nem tudta hazai pályán legyőzni Bolíviát, ami nem csak a hazaiak gyenge teljesítménye, hanem a vendégek remeklése miatt is történt. A bolíviai védelem szinte tökéletesen zárt, főleg a jobbhátvéd játszott kiemelkedően.

Dario Verón (Paraguay): A paraguayiak mindig is híresek voltak arról, hogy hátvédjeik is kifejezetten gólerősek, de Verónra eddig ez az állítás nem nagyon volt érvényes. Az Ecuador elleni vb-selejtezőn viszont végre sikerült megszereznie első találatát a címeres mezben, ami ráadásul három pontot ért.

Tomás Sivok (Csehország): A csehek hazai pályán kezdték az Eb-pótselejtezőt Montenegró ellen, és úgy sikerült előnyt szerezniük, hogy nem kaptak gólt. Mindez a védelmet dicséri, amelyből Sivok ráadásul be is tudott találni - a középhátvédnek idén ez már a második gólja volt a válogatottban.

Vedran Corluka (Horvátország): A török-horvát Eb-pótselejtező előzetesen a legizgalmasabbnak ígérkezett, azonban a horvátok már az első meccsen eldöntötték a továbbjutást azzal, hogy idegenben nyertek 3-0-ra. Az alaphelyzetben jobbhátvéd Corluka ezúttal a védelem bal oldalán szerepelt, és nem csak alapfeladatát látta el tökéletesen, hanem még gólt is fejelt.

Középpályások:

Jamie Mackie (Skócia): A skótok számára minden megnyert válogatott mérkőzés nagyon értékes, hiszen nem tartoznak Európa élvonalába, így a Ciprus elleni idegenbeli 2-1-es diadal is nagy örömöt jelentett a drukkereknek. Főleg, hogy a jobbszélső Mackie kiváló teljesítményt nyújtott: a QPR profija negyedik válogatott mérkőzésén másodszor volt eredményes.

Keith Andrews (Írország): Noha az írek esélyesebbnek számítottak az Észtország elleni Eb-pótselejtezőn, azt kevesen gondolták volna, hogy sima 4-0-s győzelmet aratnak majd Tallinnban. A nagyon fontos első találatot a védekező középpályás Andrews szerezte egy felhőfejessel.

Scott Parker (Anglia): A spanyolok elleni 1-0-s győzelmet követően az angolok szakvezetője, Fabio Capello csapatából Parker teljesítményét emelte ki. Nem véletlenül: a középpályás hatalmas mezőnymunkát végzett, rengetegszer állította meg a spanyolok támadásait, miközben rendre megjátszható volt.

Gareth Bale (Wales): A walesiek balszélsője hetek óta bombaformában futballozik, amit most a norvágok bántak. A skandinávok ellen Bale már a 11. percben megszerezte a vezetést, és végig tarthatatlan volt - a második félidőben még egy gólpasszt is adott.

Csatárok:

Luis Suárez (Uruguay): Nem okozott gondot, hogy Diego Forlán sérülés miatt nem áll a válogatott rendelkezésére, hiszen Suárez ellenállhatatlanul futballozott. Az áldozat ezúttal Chile csapata volt, Suárez pedig mesternégyest szerzett: egyet jobbal, egyet ballal, kettőt pedig fejjel.

Robbie Keane (Írország): Az írek csapatkapitánya már egy ideje a válogatott történetének legeredményesebb játékosa, és most az észtek elleni pótselejtezőn is bizonyította, hogy nagyon érzi a kaput. De nem csak a két gólja miatt volt a mezőny legjobbja: adott egy gólpasszt is, és mindkét észt piros lapot az ellene elkövetett szabálytalanság miatt ítélték.

www.global-soccer.eu