Vágólapra másolva!
Ritka látványt örökített meg egy ausztrál fotós. Egyszerre két szivárvány mutatkozott az égen, méghozzá nem egymás körül, hanem látszólag egy pontból kiindulva.
Vágólapra másolva!

A szivárvány a vízcseppekben megtörő és belsejükben tükröződő napfény miatt keletkezik. A jelenség egy vagy ritkán kettő hatalmas gyűrűt alkot az úgynevezett antiszoláris égi pont körül - vagyis a színes gyűrűk a Nappal ellentétes irányt veszik körbe. Ha a Nap az égen van, akkor ez a pont mindig a látóhatár alatt helyezkedik el, tehát a szivárványt alkotó teljes gyűrűnek csak egy kisebb része látszik az égen, a horizont felett.

Forrás: Phil Thomson, EPOD
Látszólag egy pontból eredő szivárványok az ausztrál Hattyú-öbölben. A kép további érdekessége, hogy naplemente környékén készült, amikor már szinte csak vörös fény érkezett csillagunktól alacsony égi helyzete miatt. A felvétel nagyméretű változatának letöltése (
Phil Thomson)

Mindez változik, ha nem csak egy fényforrás van, egy kiterjedt vízfelületről visszavert napfény szintén létrehozhat szivárványt. Ebben az esetben a tükröződés miatt úgy tűnik, mintha a Nap tükörképe (tehát a fényforrás) a látóhatár alatt lenne, az aniszoláris pont pedig a látóhatár felett volna. Emiatt a visszavert napfény révén keletkező szivárvány helyzete nem egyezik meg a klasszikus szivárvánnyal. A két tünemény metszheti is egymást, mint az az ausztráliai Hattyú-öbölben készült képen látható.

Látványos szivárvány a Niagara-vízessénél felvert vízcseppeken